A csontember 2. rész

Anette a nyakába akasztotta a dögcédulát és úgy rohant hazafelé. Nem is nézte, mi van körülötte, csak szedte a lábait és meg sem állt a rozzant kis kertkapuig, amin át belépve végre kint hagyhatta a valóságot. Eltámolygott a ház oldalába és nekidőlt a hideg, meszelt falnak. Elkapta a sírás.
Vörösen izzó szemekkel, hüppögve nézett körül az udvarban, amit a katonák szétbarmoltak. Szipogott párat, majd a ruha ujjával megtörölte az arcát és bement a házba. A konyhában meleg gőz terjengett, édesanyja – egy testes asszonyság – éppen tésztát nyújtott. Nem a családnak. Az itt állomásozó katonáknak kellett az ételt sütnie. Amint megpillantotta a nyíló ajtó mögött belépni legnagyobb lányát, eldobta a sodrófát a kezéből, mire az nagyot koppanva gurult végig a konyha kövén. Anette az anyja elé sietett és szinte magánkívül átölelte a puha vállat. Feltört belőle a vigasztalhatatlan zokogás.

*

Sokáig sírdogáltak csendesen a konyhában, de nem beszéltek arról, ami velük történik. Az anya megtörten ballagott vissza a tésztához, mert nem késhetett vele. Anette vizet melegített és mosakodáshoz készült. Tudta, hogy másnap este vissza kell mennie a katonához. Levette a dögcédulát, és úgy merült bele a fürdővízbe, hogy aztán kialudhassa magát, és segíthessen még az anyjának, mielőtt újra elérné őt az alkony.
Tiszta ruhát vett és kívülre helyezte a gyűlöletes névjegyet, hogy az megóvhassa a többi katonától. Nem tudta, vajon emiatt e, de senki nem állította meg útközben. Ez volt a bélyege, ami arra őt, de egyúttal az egyetlen védelme is, ami megóvta. Másoktól, az összes többitől, a terhességtől... ha a gondolatmenet e pontjára ért, egészen meg bírt nyugodni. A legrosszabb, ami történhet vele, hogy szül attól a rémtől.
Maga sem tudta, miképp, de megtalálta a sátrát. A számot megjegyezte, 58. Mély levegőt vett, rápillantott még a lemenő nap narancsos fényére, és meghúzta az erre szolgáló csengő zsinórját. Kisvártatva egy ismerős arc nézett ki a ponyva mögül. Nem köszönt, csak hátralépett, és a szemével beterelte a lányt. Anette belépett a sátorba, ami pont úgy nézett ki, mint tegnap, csak a nappali fény nem sütött be úgy. Egy kislámpa világított.