Esti látogató

– De hiszen tudod, hogy nem lehetek mindig veled.
– Persze, ezt nem is várhatom el, csak...
– Csak mi?
– Csak tudod olyan rég találkoztunk már és mindjárt itt a szeptember.
– De hiszen múlt hét szombaton átjöttél hozzánk. :D
– Igen, de most ez a hét vasárnapja van. :)
– Nem tudnánk mégegyszer?
– Na várj, kitalálok valamit.
– Rendben.
– Te addig várj.
Elrepült öt perc. Tíz, tizenöt, húsz.
– Miben mesterkedik ez a fafej. – gondolta magában. – Bármilyen hülyeséget kinézek belőle. Az együtt töltött idő múlásával pont eléggé megtanultam, hogy amennyi ideig várat, pont akkora őrültségre készül.
Nem sokkal később meghallotta a pisszegésem az erkély felől. Mikor sikerült teljesen felmásznom hozzá, elérkezettnek látta a pillanatot, hogy nekemszegezze kérdéseit:
– Mi a fa...? Hát te...? Te meg hogy...?
– Baby, erre mondják azt, hogy meglepetés. – kacsintottam rá.
– Mégis hogy gondoltad, hogy éjnek évadján bemászol a szombámba? Legalább szólhattál volna előre.
– Abból nem lett volna semmi jó. Kárba ment volna a pillanat varázsa. És amúgy is lebeszéltél volna róla.
– Még szép! Ekkora hülyeséget, ember. – mondta kicsit kuncogva.
– Te akartál annyira látni.
– Igen, de nem most.
– Akkor menjek haza? – mondtam a szemöldököm kicsit felhúzva és eljátszottam, hogy megindulok.
– Ne, várj! – nyúlt a kezem után. – Maradj, kérlek.
Az ágyához húzott, leültünk és beszélgettünk a suliról, a terveinkről, meg mindenféle hülyeségről, ami az eszünkbe jutott, mígnem romantikusabbra vettük a témát. Egyre hevesebben csókolóztunk, közben én a mellkasát simogattam, ő a hajam cirógatta. Leültem az ágyára, hátam a falnak támasztva. Kezdtem egyre jobban kívánni, így levettem a pólóját. Mikor ő is engem, akkor letérdelt elém, megfogta a nadrágom szárát és az alsómmal együtt lehúzta a lábamról.
– Hiányoztam? – kérdeztem.
– Ha tudnád mennyire! – mosolygott.
Kezébe vette férfiasságom, ujjait szorosan ráfűzte, rámkacsintott és elkezdte fel-le húzogatni a bőrt. Én csak lehunytam a szemem, hátraszegtem fejem és élveztem a műsort. Úgy éreztem magam, mintha egy angyal szopna le, aki egyenesen Szent Pétertől kapta a parancsát, hogy alkalomhoz illően köszöntse az új jövevényt.