Munkahelyi 4. fejezet - Esti kergetőzés

Nem értem rá megnézni a szállásokat a telefonon, mert Démonka váratlanul úgy elrohant, hogy alig értem utol. „Kergetnek a , vagy mi? ” – tátogtam utána, mert a tüdőm épp ki akart szakadni a helyéről. Ekkor láttam, hogy egy közeledő taxi elé szaladt. Lihegve értem mögé, miközben beszállt a járműbe. Persze a sofőr alaposan végiggusztálta társnőmet, a szemeivel már meztelenre vetkőztette. Miután beültünk, annyit szóltam előre:
– A legközelebbi motelbe!
A taxis visszafordult:
– Komolyan mondja, vagy csak viccel?
– Úgy nézek ki, hogy vicces kedvemben vagyok? – lihegtem felháborodva.
– Csak azért kérdem, mert itt van a sarkon! – mutatott az ablakon kifelé egy kivilágított kapualjra, aztán hozzátette: – Bár, ha nem akarnak addig gyalogolni, gurulhatunk pár métert...
Zavarodottan, de még némileg dühösen szálltunk ki, majd elnézést kértünk, hogy egyáltalán lélegzünk. Alig értem járdát, Misty tempójában folytattuk tovább a hajszát, egészen az épület bejáratáig. A forgóajtóban azért pár keresetlen kérdést lihegtem neki:
– Mi van? Szúr a cipő vagy a beton olvad alattad, hogy ennyire rohanni kell?
Lenéző tekintettel semmisített meg, ami még inkább dühített. Meg sem várt engem, csak a pultnál értem utol. Persze a kopaszodó, nyájasan mosolygó, de cingár recepciós élvezte a helyzetet, mert egyből hozzám fordult, pedig még két levegőt sem értem rá venni.
– Mit óhajtanak? – simulékony hangja máris öt szintet emelt a vérnyomásomon.
– Szobát szeretnénk – szóltam, de majdnem azt kérdeztem tőle, hogy „Talán sonkáért jöttünk maga szerint? ” Igyekeztem visszafogni magam, nyeltem egyet. A fogsorreklám tovább érdeklődött:
– Kétágyasat?
– Nem, két külön szobát – néztem Démonkára, aki az ujjaival már-már ritmust dobolt a pulton.
– Sajnos olyan nincs, tele van a szálló.
– Akkor jöjjön a kétágyas – intettem.
– Olyan sincs, tele van a szálló – jött a simulékony válasz. Legbelül felrobbantam a dühtől:
– És van egyágyasuk?
– Ágyasunk nincs, ahogy szabad szobánk sincs, mert tele van a szálló.
– Nekem meg a tököm! – szakadt ki belőlem mérgesen a meglepődött recepciósra, majd elkaptam Démonka karját, és magam után húztam. – Itt ugyan nem alszunk egy percig sem!
Misty ugyan némileg sikítozott, hogy hagyjam már békén, de nem akartam meghallani, és csak a motel előtt engedtem el a csuklóját. Dühösen dörzsölgette a markolásom nyomait, majd szinte sikítva kifakadt: