Mondd ki a nevem

Joshua Phillip (alias JP) az unokabátyám. Családunk nagy reménysége. Mindenki a megtestesült tökéletességnek tartja, beleértve engem is. Amikor az anyja nagyon mérges, mindig azt kiabálja: "Na de Joshua Phillip! ". Én is így szólítottam párszor és azt hiszem szereti, amikor így hívom.

11 éves koromban figyeltem fel először JP – re. Akkor ő 12 volt. Az egész család összegyűlt a nagyiéknál. Apu, anyu, az én családom, apu öt testvére és az ő családjaik. Mind a nagyinál voltunk, hogy segítsünk neki összepakolni, mert végre el tudta adni a házát és úgy döntött, hogy hozzánk költözik. Mindig szerettem a nagyi californiai házában lenni és ez az alkalom sem volt kivétel. Az összes unokatestvéremmel a ház mögött szaladgáltunk, üvöltöztünk és verekedtünk. Megpróbáltunk nem láb alatt lenni, mert nem akartunk segíteni a pakolásban és a takarításban.

Már elég sötét volt, amikor elindultunk befelé. A Nap már lement, de a Hold még nem jött fel. Csendben bandukoltam befelé. JP – vel egész délután téptük egymást, de a párharcunkból ő került ki győztesen. Összesen tízen voltunk unokatesók, és próbáltunk mind felzsúfolódni a nappaliban most kanapéként szolgáló franciaágyra. A beszólások csak úgy röpködtek a levegőben és hangosan vitatkoztunk, hogy mit nézzünk a TV – ben. Sikerült a kedvenc helyemre furakodnom: az ágy belső sarkát foglaltam el hátamat a falnak vetve. JP a húgát félretolva mellém ült és oldalba bökött.

– Hagyd abba, JP – mordultam rá. – Vége a játéknak.

Újabb bökés.

– Ó, ne már, kislány – lehelte. – Tudom, hogy élvezed.

Ellöktem.

– Azt mondtam, hagyd abba!

– Jól van – mordult fel JP. Hozzám hajolt és megcsókolt.

– Jól nézel ki, kislány – mondta.

A sötétségben nem látszott, de legalább 5 árnyalattal vörösebb lettem. MEGCSÓKOLT! A gyönyörű, szőke, kék szemű, juj – de – jóképű unokabátyám megcsókolt!

Egyre az a csók járt az eszemben. Arra gondoltam végig hazafelé a repülőúton. (Apu azzal a teherautóval ment, ami a nagyi cuccait szállította. ) A következő évben is az járt a fejemben, amikor JP és a családja velünk töltötte a nyári vakációt. Még akkor is emlékeztem rá, amikor 8 évvel később Californiába költöztem.

Amikor végre beköltöztem, elkezdtem telefonon hívogatni a családtagjaimat.

– Tudjátok, mi van? Igen! Végre sikerült beköltöznöm!