A felszolgáló lány

– Egy eszpresszó kávét kérek! – szóltam a munkahelyemhez közeli pultos lányához.
– Valami mással is szolgálhatok? – kérdezte a 30 körüli karcsú teremtés.
– Egy gyengéd mosoly is jól esne most, elég nehéz napom volt, tudja 9-től tartó fejtágító értekezleten voltam...
A lány elmosolyodott, majd megszólalt:
– A kávém biztos segíteni fog Önnek!
Szokatlan volt országunkban ez a kedvesség, figyelmesség. Gondolataim a munkámról a lányra terelődtek. Megszokott mozdulatokkal töltötte meg a kávéfőző gépet, majd amíg lefőtt a kávé megigazította a topját és a haját is. Éreztem, hogy jó benyomást akar tenni rám, egy öltönyös, nyakkendős üzletemberre. Vékony, lányos alakját jól kiemelte a testére simuló ruhája, a szűk farmer pedig megengedte a bámészkodónak, hogy elképzelje maga elé, izmos, sportos lábait, formás fenekét.
– Hoztam a kávé mellé egy hideg ásványvizet is, gondoltam jól fog esni ebben a hőségben.
– Köszönöm! Maga minden gondolatomat kitalálja? – kérdeztem a szám pici mosolyra nyitva.
– Dehogy is, hogy gondolja, nem leselkedek én más gondolataiban!
Azzal visszament a pult mögé, mert már több vendég is várt rá. A kiszolgálása közben sosem mulasztotta el, hogy egy rövid pillantásra rám nézzen. Én a napi híreket olvastam egy újságból, de minden rezdülésére felfigyeltem. Bevallom őszintén, felkeltette az érdeklődésemet ez a lány. A hódítás érzése, a vadász ösztön előjött a rejtekéről. Nem akartam én tőle semmi mást, mint érezni vele azt, amit az a férfi érez, aki meghódít egy nőt, aki a férfiasságával, stílusával el tudja érni a célját. Amint elfogyasztottam a kávét és a hideg ásványvizet, odamentem a pulthoz fizetni. Tekintélyes borravalót adtam, majd megfogtam a kezét, bele tettem a névjegykártyámat, mélyen a szemébe néztem, majd egy kis hatásszünet után megszólaltam:
– Hívjon, ha bármiben tudok Önnek segíteni! – És hogy nehogy félreértse a szándékom, egy kicsit megszorítottam a kezét. Kimentem a , de amint visszanéztem rá az ajtóból, láttam, hogy a szemével jelzi, várhatom a jelentkezését.
Folytatódott az előadás dömping, már nagyon elegem volt, a gondolataim nem ott jártak...
Délután fél 6-kor a telefonom egy ismeretlen számról.
– Halló, tessék, Kovács László vagyok.
– Itt Tündi, a . Tudja... – kezdte volna zavartam, de én a szavába vágtam.
– Értem, ne is folytassa. Hánykor végez ma?
– Most végeztem.
– Öt perc és ott vagyok, várjon meg.