A gárdonyi nyaralás 4. rész

A tizedik nap reggelén az ébredésem maga volt a gyönyör. Az öcsém, akit szeretek, még mindig a karjaimban alszik, mint egy kisgyerek, bár már nem is olyan kicsi, hisz 14 éves elmúlt már, vagyis erősen benne van a kamaszkorban. A teste arányos és szép. Nagyon vonzó. Olyan békésen aludt, hogy nem is volt szívem egy ideig felébreszteni. Aztán elkezdtem érezni, hogy ”hív a természet”, de én nem tudok anélkül felkelni, hogy fel ne ébresszem őt, hisz a két lábával lényegében átkulcsolja az én jobb lábamat, míg a karja pedig a csípőmnél van. S, mivel hallottam, hogy a többiek már a konyhába vannak, így elkezdtem Gergőt a csókjaimmal ébresztgetni. Az első csókra nem érkezett reakció. A másodikra sem. A harmadiknál pedig átvette az irányítást, amivel jelezte, hogy felébredt.
– Jó reggelt drágám! súgtam oda neki a csók után
– Jó reggelt egyetlenem! reagált, majd újra megcsókolt
Ezt követően én elmentem mosdóba, ahova Gergő is követett. Itt érdemes megjegyezni, hogy a WC-hez tartozott egy kézmosó is, ahol ő megmosakodott. Aztán én is követtem a példáját, majd lementünk a többiekhez. Megkajáltunk, majd Vince és a többiek lementek a strandra. Nekem ezen a napon nemigen volt kedvem velük menni. Ahogy elmentek, felhívtam aput!
– Szia, apu!
– Szia, fiam! Valami baj van?
– Dehogy! Csak szeretnék veled beszélni.
– Mondjad!
– Gergő már csütörtök óta azzal nyaggat, hogy beszéljek veled arról, hogy még 1 hetet szeretnénk maradni. Nem is tartanám annyira rossz ötletnek, hisz láthatóan nagyon jól érzi magát, ahogy én is.
– Fiam! Nagyon szeretlek benneteket! Én semmi rossznak nem vagyok elrontója. Ha anyagilag még van annyi pénz nálatok, hogy az még 1 hétre elég, akkor nincs akadálya ennek.
– Van még majdnem 15 ezer forintunk, ami csak elég lenne még plusz 1 hétre.
– Akkor maradjatok nyugodtan!
– Köszi, apu!
Tudtam viszont, hogyha valamelyest segíteni akarok Vincének, akkor a szüleivel is beszélnem kell, így felhívtam először az édesanyját!
– Kezét csókolom! Nándi vagyok! köszöntem
– Szia, Nándi! Valami baj van? kérdezte félve Erika (az édesanyjuk)
– Tessék csak megnyugodni! Minden rendben van! Nem azért telefonálok!
– Akkor miért hívsz éppen te?