Szívesség

A második szál cigarettámat szívom az erkélyen, amikor hallom, hogy csöngetnek. Fogalmam sincs ki lehet az szombat délután. A munkámat leadtam, barátokat nem várok. Busszúsan elnyomom a félig megkezdett csikket a hamutartóban, keresztülvágok a szobán, hogy mihamarabb ajtót nyithassak. Kotorászok a kulcsoknál, természetesen nincs meg egyből. Végre kinyitom az ajtót, és magam előtt találom Norát, amint ott áll sporttáskával a vállán, rövid farmernadrágban és feszülős pólóban.
– Szervusz Dániel. Ne haragudj, hogy így rád rontok! – szabadkozik. Valószínűleg észrevette leplezetlen meglepetésemet az arcomon.
– Mi szél hozott? – kérdezem nyersen. – Nem hallottam felőled három éve. Mikor is utoljára? Ja, igen, amikor Sanyival leléptél.
– Igen... tudom, hogy ez neked azóta is fáj.
Némán és zavartan bámuljuk egymást egy fél percig, közben zakatol az agyam. Mikor elment, három hétig semmire sem voltam képes. Egyszerűen nem értettem mi történik, hogyan működhet ezután a világ. Aztán egyik napról a másikra eltűnt ez az érzés, ami blokkolta az életemet és azután már nem vettem tudomást Noráról. Az a másfél év, amit együtt töltöttünk nem létezett többé. Erre most itt áll előttem, szexibb mint valaha. Tavasz van, az első igazán meleg. Egyből megkívántam, na.
– Kérni akarok tőled valamit, Dániel – töri meg a csendet félénken. – Tudom! Tudom, hogy nincs jogom hozzá, de ez talán olyan kérés, ami nem csak nekem fog használni.
– Mire gondolsz, mit akarsz tőlem?
Állunk az ajtóban, mit két szerencsétlen, a vállán a sporttáska, rajtam szürke melegítőnadrág és hallgatom, ahogy meséli, hogy először milyen jó volt Sanyival, aztán mennyire megváltozott. Először csak távolságtartó lett, majd bunkó is. Kábé egy éve jött rá Nora, hogy van valakije, de maga sem hitte el. Aztán egy céges bulin készült egy fénykép és kiborította a bilit.
– Szóval Sanyi megcsalt? – kérdezem megrökönyödve, de belül egy kicsit azért nevetek.
– Igen. Ráadásul az asszisztensével...
– Oh! Mekkora klisé már!
– ... Tivadarral.
– Az ki? Most összezavartál.
– Az asszisztens.
– Oh! Váó! Most őszintén meglepődtem. Tudod mit, gyere be! Erre inni kell! – invitáltam mosolyogva.
– Gonosz vagy – veti oda nekem, de közben belép az ajtón. Most veszem csak észre, hogy egy fekete tűsarkúban érkezett. Nem igazán passzol a sporttáskához. Minden esetre ez a sztori egészen érdekes. Várom a folytatást.