Bűnbe esve 8. rész

Ha valakinek volt már olyan kerek seggű barátnője, hogy képes volt abban a pillanatban elélvezni, amikor belé hatolt, akkor az tudja, mit élhettem át. És persze fordítva is igaz: ha valakinek volt már olyan pasija, aki annyira gerjedt a lány fenekére, hogy e pózban szinte rögtön tüzelt az ipse, akkor az tudja, mit élhetett meg Kati.
Persze, most jobban bírtam, hiszen alig negyed órája könnyítettem magamon. Ennek ellenére ellenállhatatlannak tűnt a robbanás: éreztem, ahogy a kéj bíbor csíkot húzva maga után felfelé kúszik a gerincem mentén, hogy elborítsa agyamat, elködösítse látásomat, hogy aztán, mint Pompeii utcáit a Vezúv kitörése, én is megtöltsem Kati rejtett zugait. Csak persze, én nem hamuval.
A dolgon az sem könnyített, hogy lefelé nézve megcsodálhattam a tökéletes popsit, a homorú ívbe hajló hát finom izmait, a széttárt combok izmainak feszült remegését. Dorongom újra és újra mélyen Katiba csusszant, majd csillogó kéjnedvektől tarkítottan bukkant elő ütemes csípőmozgásom hatására. Szinte teljesen eggyé váltunk, egyszerre nyögtünk, egyszerre sóhajtottunk, egyszerre mozogtunk.
Annak ellenére, hogy Kati nem szerette ezt a pózt, most nagyon engedelmesnek bizonyult. Közben Zsolti elhúzódott és pihegve élvezte kielégültségét. A szemem sarkából láttam, hogy oldalra kerülve magát izgatja, miközben minket bámul: jobbja fel-le csúszkált félmerev dorongján. Félelmetes libidóval rendelkezett és úgy tűnt, máris kész a folytatásra.
Odaengedhettem volna a helyemre, de ismét gyökeret vert bennem a jól ismert féltékenység: magamnak akartam a zsákmányt. Tenyeremet Kati fenekén, csípőjén nyugtatva egyre jobban belelendültem a mostohanővéremmel történő kefélésbe. Amikor lihegni kezdett, kicsit gyorsítottam a tempón és elnyílt ajakkal figyeltem, ahogy festetlen körmei belemarnak a kanapé háttámlájába.
Hirtelen ötlettől vezérelve jobb kezemmel rápaskoltam a felém pucsító, kerek popsira. A váratlan csattanásra és a pillanatnyi, kéjes fájdalomra megnyikkant, élvezettel teli sikkantás tört fel belőle. Nekem sem kellett több: kapott még egyet.
– Sikíts, ribanc! – ziháltam.
Mintha egy gátat törtem volna át, vagy mintha e félig-meddig játékos parancsnak akarna engedelmeskedni, hangos sikoltással lökte hátra a fenekét, testén libabőr sarjadt, és az apró pihék a hátán szinte szikrázni látszottak.