Henrietta

Az egész éjszakát végig sírtam. Reggel azt hittem, hogy sikerülhet letörölnöm minden könnycseppet az arcomról és a zsepi halmot is kidobhatom a kukába, de végül az ágyban maradtam és sírtam Sziszi után. Egyre csak a mozdulat van a fejemben, ahogy hátradobja dús, szőke hajának szálait és telt ajkaival rám mosolyog, majd gyönyörű, kék szemeivel az én barnáimba néz és gyengéden megcsókol. Még mindig éreztem érintését, illatát, leheletét. Hiányzott D-s mellei masszírozása és bimbóinak szopása; borotvált puncijának ízlelése.
Anya napközben hozta nekem a reggelit, ebédet és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ismét éjszaka van. Anya megint kopogtatott az ajtómon, majd besétált egyenesen elém. Kihúzta a székemet, helyet foglalt rajta és rám nézett. Ugyanolyan vékony teste volt, mint nekem és kedves tekintete. Feketére festett, egyenes, hosszú haját hátrafésülve füle mögé szólt hozzám:
– Elmondod, hogy mi történt?
A kérdés után elvettem róla a tekintetem és párnámba fordultam. Egyenesen feküdtem az ágyon, ugyanabban a ruhában, mint Hétfőn; batwoman póló tapadta a testemhez, ami kidomborította közepes melleim és kivillantotta köldököm. Fekete popsi nadrágba takartam fenekem és lábamon egy fehér zokni nyaralt. Hosszú, barna hajam kócosabb nem is lehetne... biztos ezt nevezik Szörnyella-momentumnak.
– Na, mesélj! – mondta, majd keresztbe tette formás lábait.
– Minek?
– Mert azt kértem... – hangjában érződött, hogy idegesíti, amit csinálok.
– Úgy sem értenéd.
– Dehogyisnem.
Ekkor meghallottam egy férfihangot:
– Kicsim! Elindultam, majd reggel jövök.
– Rendben.
– Lilla, minden oké? – kérdezte tőlem.
– Ne csinálj úgy, mintha érdekelne, Noé.
– Hát jól van. Sziasztok!
– Szia, édes! – köszönt el anya, majd egyenesen a könnyes szemembe nézett. – Miért vagy ilyen mostohaapáddal?
– Semmi köze sincs az apasághoz és mert ki nem állhatom – mondtam, mire hátradőlt a széken. – De, mintha neked lenne az anyasághoz.
– Mit mondtál?
– Jól hallottad – mondtam határozottan neki.
– Velem ne beszélj így! Ez olyan, mintha Henriettának hívnál.
– Henrietta...
Anya nagy levegőt vett, majd szemeivel dühös tekintetet vetett rám.
– Apáddal is így beszélsz?
– Ő legalább kihasználja az időt, hogy velem legyen, de te mit csinálsz? – kérdeztem haragosan. – Egyik nap ennek a pöcsnek a farkán lovagolsz, majd másnap mész vásárolni. Csoda, hogy bejöttél és megkérdezted mi történt.