E

alf

rő

alf

sz

alf

ak

alf

os

szerelem

Gyuri vagyok 17 éves másodikos a középiskolában. Nem vagyok csúnya legény, voltak csajok akik bepróbálkoztak nálam, de mind hoppon maradt, ugyanis már több mint 1 éve van barátnőm. Barbi 16 éves és gyönyörű, alacsony hosszú szőke hajú, szép arcú, nagy barna szemekkel és szép arányos testalkattal, bár nem túl nagy mellekkel. Ő is ugyanoda járt ahova én, csak 1 osztállyal lejjebb. Nagyon megbíztunk egymásban, sose csaltam meg őt és ő sem engem. Sok pasi irigyelt érte, és sok csaj nézte féltékenyen ha megláttak minket a folyosón sétálni. Én 2 éve tornázok ami nyomott hagyott rajtam, 180 cm mellé 85 kg izmos test párosul. Több csajról is tudtam akiknek tetszettem, ezek egyike Kati volt az osztálytársam. Mellesleg ő volt a legrámenősebb is, pedig tudta nagyon jól, hogy van barátnőm és szeretem, de ez nem nagyon zavarta. Mindig próbálkozott, kereste a kapcsolatot köztünk, megragadott minden egyes alkalmat, hogy beszédbe keveredjünk vagy csak hozzám érjen. Én ahogy tudtam próbáltam jelezni neki, hogy nem akarok tőle semmit, de túl elutasító sem akartam lenni vele, ahhoz túl udvarias voltam. Katiról szólva nem volt ő sem csúnya csaj, de valahogy nem volt az esetem, és a természete sem volt túl szimpatikus. Magasabb Barbinál, vállig érő vörös haja van, szép arca bár nekem egy kicsit túl markáns és ami leginkább nem tetszett rajta az a sötét kifejezéstelen szeme volt. Viszont az alkatát nem érhette panasz, nem volt nádszál vékony, lehetett rajta mit fogni, de egyáltalán nem volt kövér, jó alakja volt, legnagyobb előnyei pedig nagy formás mellei voltak, neki voltak a legnagyobbak az osztályban.
A történet egy átlagos pénteki napon kezdődött az utolsó óra előtti szünetben egyszer csak Kati lépett mellém.
– Szia. Mi jót csinálsz ma délután?
– Szia. Nincs semmi tervem, Barbi a hétvégén a szüleivel megy egy kis kirándulásra úgyhogy fogalmam sincs mit fogok még csinálni. – válaszoltam udvariasan.
– Én csak a ma délutánodat kérném, a gépem sajna tegnap bemondta az unalmast, és nincs senki aki megnézné nekem, elugornál hozzánk ma suli után megnézni légy szíves? – nézett rám esdeklően.
– Persze szívesen. – válaszoltam udvarias bár kényszeredett mosollyal. Nem igazán volt kedvem elmenni hozzájuk, de nem akartam megbántani az elutasítással.
Katiék a sulival szomszédos faluban laktak, busszal mentünk oda a suli után, az ő házuk volt az utolsó a faluban, egy egyszerű egyszintes ház. Mikor bementünk csend fogadott bennünket.