Barbara 2. fejezet

Mikor Barbara magához tért egy sátorban, egy nagyjából méterszer méteres kis ketrecben volt. Kezei már nem voltak megkötözve, bokái is szabadok voltak, és a lakat is visszakerült a helyére, ismét lezárva a nő szemérmét. Maga sem értette, hogyan került oda, csak arra emlékezett, hogy előző este fáradtan és kielégületlenül zuhant álomba.
Tűnődését azonban hamarosan félbeszakították. Kintről ugyanis sikítozást és jajgatást hallott, de a ketrecből nem láthatta, hogy mi történt odakint. Azt azonban sejtette, hogy a másik lány válhatott valamiféle tortúra áldozatává.
Már világosodott, mikor Raymond beállított néhány szelet kenyérrel, és egy kis vízzel. Barbara hamar elfogyasztotta a szegényes reggelit, de mivel már rég nem mehetett el vécére, ismét nagyon kellett is. Persze elmenni nem tudott, hacsak nem vizel maga alá. Szerencsére kisvártatva Raymond is megjelent, hogy elvigye az üres poharat, ekkor szólt neki, hogy engedje elvégezni a dolgát.
– Még mit nem akarsz, kisanyám? Kaptál enni, inni, ezt még ki kell bírnod egy kis ideig. – válaszolta ingerülten, majd elment. Mire visszajött, egy kiskocsi volt nála, amire rárakta a nőt ketrecestől együtt, majd kivitte a táborhely szélére. A ketrecre kívülről egy táblát tett, de Barbara nem láthatta, hogy mi volt ráírva. Végül elment.
Barbara nem sokára ismét hangokat hallott, de Raymond most egy vadidegen férfi társaságában jelent meg.
– Szóval megfelel? – kérdezte Raymond a férfitől, miközben Barbara felé mutatott.
– Jó lesz, itt van száz dollár, és tízig az enyém. De hozd be a házba, mert szeretem normális körülmények közt csinálni. – Szóval eladott kurvának. – gondolta magában Barbara. Közben Raymond kinyitotta a ketrec ajtaját, elővett egy láncot, amit a nő intimkarikáira kapcsolt, majd elkezdte húzni. A feszítő érzés miatt persze szó nélkül menni kellett utána. Bevitte a házba, ahol lecsatolta a láncot, és levette a lakatot is. Ekkor Barbara összeszedte a bátorságát és ismét megpróbálta kérlelni, hogy engedje el vizelni, mert már nagyon kell, és borzalmasan feszíti a hólyagját.
– Még mit nem! Mondtam már, hogy türtőztesd magad. – Vágott vissza amaz. – Majd ha az úr végzett, és meg lesz veled elégedve, úgy elmehetsz. De ha nem, akkor felejtsd el. Úgyhogy ez járjon a fejedben, amikor teljesíted a kívánságait.