Néhány évvel később

Eljött az esküvő napja. Orgonaszó mellett vonultunk be, Lillán fehér miniszoknya volt az akkori divat szerint, anyám ugyan megjegyezte, talán a fehér ruha és a blúz kicsit túlzás... Peti bácsi adott össze minket, zavarba jött, amikor meglátta a blúz anyagát majdnem kiszakító sötét mellbimbókat. A leendő asszony nyakában volt egy fehér kendő, de azt egy véletlen mozdulattal – na jó: készakarva – félrehúztam. A férfi izzadva nézte a hullámzó kebleket.
Az öreg odasúgta nekem:
– Takard el!
– Bugyi sincs rajta, suttogtam.
Folytatódott az egybekelés, szerencsére az orgona hangjai elnyomták nem hivatalos beszélgetésünket. Megigazítottam a kendőt, javult a helyzet, Peti bácsi legalább két hónapja nem feküdt menyasszonyom ágyában. Minden megtörtént férj feleség lettünk, Peti bácsin a gutaütés jelei mutatkoztak, amikor egy szál virág kibomlott a menyasszonyi csokorból, és az öreg lehajolt érte, felegyenesedve, egy pillanatra mintha a fehér és jól ismert combot simította volna.
Anyám a gratulációs puszik közben megkérdezte:
– A feleségeden nincs bugyi?
Apám rászólt:
– Ugyan!
– De tényleg nincs! Nevettem. Apám elvörösödött.
A taxiban hárman ültünk a hátsó űlésen, mert sokan akartak – férfiak – Lilla mellett ülni, de asszonykám a fatert invitálta maga mellé. Az első űlésen Peti bácsi foglalt helyet. Amint elindultunk fater és az asszonyka combja összeért. Lilla megmarkolta a férfi csuklóját, és a férfikéz máris a fekete szőrök között találta magát.
– Holnap hajnalban megyek Kenesére, mondta közömbösen az öregem, de a kezét nem vette el a nő öléből.
– Ott még nem jártál, nyomta a kezet beljebb Lilla, pedig egy kis ajándékot kaphattam volna, suttogta a drágám.
– Kivel mész, kérdeztem.
– Egyedül.
– Kicsim holnap mi is indulunk.
– Hova mentek nászútra? Fordult vissza Peti bácsi.
A kendő hasznosnak bizonyult, mert jótékonyan eltakarta a szőrös mancsot, amint a még ismeretlen terepet kutatta.