Nyolc kép

Üvöltésre ébredek. Valami „miafasz” vagy „miakurva” lehet, mire hirtelen kipattan a szemem, és mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Az első, amit meglátok, Gábor riadt tekintete két centire az arcomtól. A második a teljesen meztelen teste, amint félig átöleli az én szintén meztelen testemet. A harmadik pedig az ajtóban álló Lilla, Gábor nővére, amint kikerekedett szemekkel, félig döbbenten, félig mosolyogva figyel minket.
– Ki tudnál menni egy kicsit? – hallom meg Gábor hangját magam mellől, mire a nővére hangosan felnevet.
– Persze, miért is ne?! – hangja egyszerre kétségbeesett és hisztérikus, mint aki nem tudja eldönteni, hogy a következő pillanatban sírva fakadjon, könnyezve nevessen vagy hagyja az egészet a picsába.
De én már nem rá figyelek, hanem Gáborra, aki lassan kibontakozik az ölelésemből, az ágy szélére ül és öltözködni kezd. Ahogy a hátát mutatja nekem, kedvem lenne végigsimítani rajta, emelem is a kezem, de az utolsó pillanatban meggondolom magam. Mi a faszt csinálsz, Jani?

Bevillan előttem egy kép, amint Gábor izmos hasfalát csodálom, miközben épp azon vagyok, hogy lehúzzam magamról a pólómat. Elhessegetem a képet, és visszatérek a valóságba.

Hasogat a fejem, a hátam elgémberedett a kényelmetlen alvástól, a számban még érzem a tegnap esti ondó sós ízét. Meztelen vagyok, a paplan valahol eltűnt, a szoba pedig nem az enyém. A tulajdonosa épp a nadrágját húzza fel, még elkapom, amint a boxeralsója eltűnik a farmerben. Magára kapja a tegnap esti pólóját. Visszanéz rám, tekintetéből semmit sem tudok kiolvasni. Remélem, az enyémből több biztatás látszik.
– Mindjárt jövök, addig... – kezével legyint egyet, kiérzem belőle, hogy már nem vagyok kívánatos meztelenül, de mégsem így fejezi be a mondatot. – Addig ne tűnj el.
Sután elfordítja a fejét, mondani akarok valamit, de már nyitja az ajtót, hogy gyorsan el is tűnjön mögötte. Az utolsó, amit megpillantok, mielőtt újra becsukná, a nővére fekete frizurája, amint közelít Gábor szőkésbarna hajához.

Újabb kép: Gábor, amint hálásan, lelkesen, szeretettel néz le rám, miközben a számat kitölti kemény farka. Érzem, ahogy a gondolattól is elkezdenek zsongani a heréim, úgyhogy gyorsan felülök, és megpróbálok másra koncentrálni.

Első kérdés: hol lehet a boxerem? Körbejárom a szobát, közben megtalálom a pólómat, a nadrágomat, mindkét zoknimat és a cipőmet is. Végül a takaró halma alól kerül elő, és gyorsan magamra húzom. Bár jóval koszosabb vagyok az ideálisnál, nem érdekel a dolog. Egymás után jön a többi ruhadarab is, egyedül a cipőt hagyom, inkább belehuppanok a fotelba, és felrakom a lábam a romokban heverő ágyra.
Második kérdés: hogy a faszba kerültem az egyik kedvenc szexuális fantáziámba? Rögtön érkezik a következő is: lehet, hogy most is csak álmodozom? Az ellenkezőjéről hamar meggyőz a fejfájásom, a szűnni nem akaró lüktetés a farkamban és az állandó bűntudat, amiről azóta nem akarok tudomást venni, hogy reggel belenéztem Gábor rémült zöld szemébe.

Nézzük a tényeket. Tizenhét éves vagyok, vagyis minimum öt éve sejtem, és legalább három éve el is fogadtam, hogy nem csak a lányok érdekelnek. Nagyjából ennyi ideje szerepelnek erotikus fantáziáim jelentős részében fiúk, és egy ideje egyre kevésbé zavar a dolog.
Azóta Gábor az egyik visszatérő szereplő ezekben, mióta kilencedikes koromban először láttam meztelenül a tesióra utáni zuhany közben. Akkor gyorsan kimenekültem a gőzből, hogy a következő években a nevetségességet is vállalva óvakodjak a közös zuhanyzástól. Viszont azóta rendszeresen feltűnnek vágyálmaimban a halványan látszódó kockái – vékonyabb termetével, szőrtelen mellkasával, csókolnivaló nyakával és erős karjaival együtt. Meg persze az ígéretes méretűnek tűnő farkával, amit ugyan korábban sosem volt szerencsém keményen látni, de a fantáziám azért képes volt kitölteni a hiányzó részleteket.
Mégis, azt hiszem, a hasába szerettem bele. Az elmúlt években ezerféleképpen képzeltem el, amint csókolom, simogatom, puszilom, nyalogatom, kényeztetem, persze azért más testrészeket sem kifelejtve. Amit végre élőben is megtehettem, mint arra minden jel mutat.

De tényleg, mi történt tegnap?

Ami biztos: az osztály nagyobbik fele házibuliba volt hivatalos. Az is biztos, hogy mindenki sokat ivott, én meg egy idő után elég bátorságot öntöttem magamba ahhoz, hogy kiválasszam az egyik legszexibb csajt az évfolyamból, és flörtölni kezdjek vele. Még arra is emlékszem, hogy mire visszaértem a következő adag piával, már Gábor is a csajra hajtott.
Innentől kezdenek egyre zavarosabbak lenni az emlékek. Mindkettőnk közös vágya, Szandra nem jutott könnyen döntésre, hogy melyikünkkel is szeretne mélyebb ismertséget kötni, így egyikünket sem zavarta el. Egy idő után annyira kezdett lenni a szitu, hogy valaki (talán pont Gábor? ) bedobta, miért is lenne baj az, ha hárman lennénk az este meztelenebbik részén.
Ahogy próbálok a véletlenszerű képek között valami sorrendiséget találni, és folyton elhessegetni azt a képet, ahol először nyalom meg Gábor makkját, eszembe jut, hogy talán túl lelkesnek mutatkoztam Szandra előtt a hármas ötletére. Annyi fantáziám szerepelt ebben egyszerre – Szandra meztelenül, Gábor meztelenül, ráadásul együtt és még velem is –, hogy csoda, nem kezdtem el lelkesen ujjongani. De valahogy mégis elindultunk a házibuliból Gáborék lakása felé, ahol elvileg minden családtag elutazott a hétvégére.
Az még rémlett, hogy Szandra félúton meggondolta magát. Nem hibáztatom, a hűvös júliusi éjjel engem is kijózanított annyira, hogy elkezdjek félni, de úgy tűnik, ő még jobban beijedt a két borzasztóan kanos srác lehetőségétől. Mondjuk valószínűleg az sem segített, hogy Gáborral folyton azzal szívattuk, bírni fogja-e egyszerre kettővel...
Viszont hogy miután a lánytól elköszöntünk, miért mentem fel mégis Gáborhoz, az teljes rejtély. Talán inni? Amint lekabátoltunk, Gábor már töltötte is vizes pohárba a páleszt, én meg talán túl lelkesen döntöttem magamba. Innentől ugyanis filmszakadás, csak kósza képek maradtak meg, amik mint a hülye reklámok, folyton felugranak a tudatalattim operációs rendszerében.

Egy: végigsimítok Gábor felsőtestén, a pólón keresztül érzem az izmait, és mire a kezem a nadrághoz ér, már nem csak az ő farka dudorodik át a farmeren, de az enyém is ki akar robbanni.

Kettő: vetkőzünk. Amint meglátom a boxeren átsejlő formákat, óriásit nyelek, és olyan kemény leszek, mint még soha.

Három: csókolózunk. Nem tudom, ki kezdeményezte, az viszont nagyon is rémlik, hogy milyen elképesztő, mindent elöntő boldogságot éreztem abban a pillanatban, amikor egymáshoz ért a testünk. Kezem kalandozni kezd, az övé elég hamar rátalál a farkamra.

Négy: a fotelben ül, én előtte térdelek, a combját markolom. Előttem ott csillog a makkja, egyik kezemmel finoman hátrahúzom a bőrt, és megnyalom. Hallom, ahogy halkan felsóhajt, mire végignyalom a kőkemény farka oldalát.

Öt: enyhe hányingerem van, kissé fulladozom, de ezt próbálom nem kimutatni, miközben Gábor épp telelövi a számat. Nem tetszik az íze, de mégis úgy nyelem, mintha a legfinomabb nedű lenne. Finoman nyalogatom, szívogatom még a lüktető farkát, mire újra és újra kéjesen felnyög.

Hat: az ágyon birkózunk. Fogalmam sincs, hogy miért, de próbálok mindent beleadni, és magam alá gyűrni Gábor testét. Közben markolom, ahol csak tudom, a farkam még mindig kemény, majdnem elélvezek minden alkalommal, amikor hozzám ér.

Hét: tényleg elélvezek. Az ágyon fekszem, a szemem a plafon egy szürkésbarna pöttyére tapad, miközben minden porcikám lángol. Ahogy Gábor nyelve megérinti a makkomat, mintha újabb adagot lövellnék magamból.

Nyolc: fátyolosan látom Gábor zöld szemeit. A testünk összefonódik, a kezemmel a hátát simogatom.

Nyolc kép. Nyolc képnyi boldogság, öröm, vágy és kéj, ennyi maradt meg az előző éjszakából. És a ráadás: Lilla döbbent tekintete az ajtóban.

Ahogy végiggondolom az eseményeket, újra merevedésem lesz. Próbálom valami nem látványos helyre igazítani, miközben nyílik az ajtó. Mosolyát látva azonnal elfelejtem, mit akartam csinálni, lában lerántom az ágyról, és emelkedek a fotelből.
– Csak nyugalom, maradj csak – int le, mire visszaesem a karfák közé. Az ágy szélére ül, térde majdnem hozzáér az én térdemhez. – Elmagyaráztam Lillának a helyzetet, semmi gond, nem mondja el senkinek, mit látott. Fú, azért kicsit paráztam.
– Milyen helyzetet? – teszem fel a legszarabb kérdést, ami csak lehetséges. Fasz vagy Jani, legalább egy köszönömöt kinyöghettél volna.
– Hát... kettőnket – legyint megint egyet, amivel ki tudna kergetni a világból.
– Mi van kettőnkkel? – értetlenkedek, mintha most hallanék először arról, hogy egymás karjában ébredtünk reggel.
– Mi lenne? – nevet fel, most néz először a szemembe azóta, hogy visszajött. – Minden áron azt akarod, hogy kimondjam, tegnap este leszoptuk egymást? Tessék, kimondtam.
– Nem, ez megvan – nevetek én is. – De tudod... az est bizonyos részei elég homályosak.
– Nem is csodálom, amennyi nyeltél. Kész csoda, hogy nem hánytál rám az éjjel.
– Na, azért annyira csak nem volt súlyos a helyzet – akadozóvá válik a hangom, bár nem is tudom, miért. Máskor ez nem szokott gondot okozni. – Vagy... mégis?
Gábor nevetésétől mintha megtisztulnék: kiűzi belőlem mindazt, ami eddig a mellkasomban feszült. Teli szájjal nevetek én is, hirtelen megértem, mennyire nincs mitől félnem. Most már minden rendben lesz.
– Szóval... – kezdem, miközben a szemem törölgetem az örömkönnyek után. – Te mire emlékszel?
– Az még megvan, hogy mindketten Szandrát hülyítettük? – kérdőn néz rám, mire biccentek. – Jó, és az, hogy utána beijedt, mire te szerelmet vallottál nekem?
Ledermedek.
– Hogy... mi?
– Jó, akkor még nem teljesen, de azért nehéz volt félreérteni – értetlen tekintetemet látva elvigyorodik, úgy folytatja. – Miután Szandra elment, hosszan ömlengtél arról, hogy pedig milyen jó lett volna, ha mindketten kúrjuk. Majd amikor csak szívattalak, hogy mi van, csak nem a farkamat akarod látni, akkor úgy néztél rám, mintha lelepleztelek volna. Szóval amikor megkérdezted, hogy mióta tudom, onnan elég egyértelmű lett.
– Jézusom – sóhajtok, mintha újra átélném azt a percet. .
– Áh, csak kicsit lepődtem meg, amúgy is gyanítottam. Mondjuk amikor mondtam, hogy próbáljuk ki, elég vicces volt az arcodat figyelni.
– Már mi az hogy gyanítottad?
– Meséltem tegnap éjjel, nem emlékszel? Eléggé nyílt titok, mióta tizedikben becsiccsentve le akartad szopni a Marcit.
Újabb éjjel története, amire csak homályosan emlékszem. Másnap könyörögtem Marcinak, hogy ne mondjon senkinek semmit, de ezek szerint mégsem sikerült magában tartania.
– Semmi para, csak páran tudjuk az osztályból. Ha eddig nem szopattunk vele, ezután sem fogunk, nyugi. Azt meg elég régóta sejtem, hogy tetszem neked. Ahogy mindig megbámulsz félmeztelenül, ahogy kerülöd, hogy meztelen legyél, ahogy szeretsz hozzám érni, ahogy a szemeddel vetkőztetsz... Ja, feltűnt, nem vagyok vak – teszi hozzá, miután a kezembe temetem az arcom. – Mondom, nyugi, nincs gáz.
– És mi történt utána? – kérdem, hátha nem lehet ennél már.
– Hazáig alig szólaltunk meg, úgyhogy tudtam, szükség lesz némi szíverősítőre. Ittunk egy szép adag páleszt, mire eléggé elkezdtél rám nyomulni, én meg belementem. Leszoptál, ami életem legjobb szopása volt, köszönöm újra – rám vigyorog, amitől elszorul a torkom. – Aztán rá akartál venni, hogy én is szopjalak le, de hát... engem kicsit győzködni kellett.
– Ezért birkóztunk?
– Szóval mégiscsak emlékszel! Ja, miután eldurrantam, már annyira nem fűlött hozzá a fogam, hogy a számba vegyelek... Bocs – legszívesebben megcsókolnám, ahogy felfedezem a szemében a szégyenkezést, de nem merem. – De a bunyótól újra lázba jöttem, szóval bőszen szoptalak, mind a tíz másodpercig, amíg bírtad.
Ettől újra a kezembe temetem az arcom. Bassza meg, mi jöhet még?!
– Ne aggódj, kicsit váratlanul ért, de a lényeg, hogy neked jó volt – megint nevet, ez jót jelent. – Aztán befeküdtünk az ágyba, és te elmesélted, hogy kilencedik óta belém vagy zúgva, hogy hányféleképpen képzelted már el, hogy a szádban tartod a farkam, és a többi.
Felnyögök. Ok, nekem végem.
– És te mit meséltél?
– Elkezdtem mondani, hogy én már próbáltam egyszer sráccal, de két mondat után bealudtál.
– Mi? Te már voltál sráccal?
– Ja, a nővérem egyik pasijával, majd máskor elmesélem – már megint az a kurva legyintés. – Lényeg, hogy nekem annyira nem volt ez olyan új, bár, őszintén szólva, nem veled képzeltem volna el a második alkalmat. De nyugi – teszi hozzá rögtön, gondolom miután észrevette, hogy ettől egy világ omlott össze bennem. – Azért eléggé élveztem a tegnap estét, főleg, hogy így elég sok fontosat megtudtam rólad. Nem bánnám, ha máskor is tartanánk ilyen éjjeleket...

Ez kellett. Ez az egy mondat, hogy nincs minden remény veszve, hogy lehet még szerencsém ebben a kibaszott életben. Szinte azonnal felpattantam a fotelból, könnyes szemmel vetettem Gáborra magam, és ő sem ellenkezett túlságosan a csókomnál. Levenni gyorsabb volt a ruhákat, mint felöltözni, és pillanatok alatt már megint újraélhettem kedvenc álmomat. Félig az ágyon fekszik, érzem, hogy kényelmesebb pozícióba akarna helyezkedni, de tőlem nemigen tud. Én ugyanis már rég a számba vettem a gyorsan megkeményedő farkát, és úgy szopom, mintha először csinálnám.

Legalább erre már emlékezni fogok.