Mosaic Stories - We

A következő héten zavaros, rövid üzenet érkezett Ma Cherie-től: egy időre hazajött Franciaországból. A pontos okot nem tudtam kivenni, de igen pozitívan érintett, hogy meghívott egy hétvégére magukhoz. Hegyek között, az ország távoli sarkában lakott a szüleivel.
A busz suhant a Halálkanyarnak nevezett meredély vékony peremén: nagyon közel voltam már, de nem bírtam várni. Itt van tőlem pár száz méterre... őrület. Nem láttam jóformán öt hónapja és most valamiért hazajött.. de miért jött haza?! Kusza, zaklatott információtöredékek jutottak eszembe a francia családról, ahol két gyerekre vigyázott, meg a férfi félrelépéséről, válásról... zavaros volt az egész.
Legszívesebben előretörtettem volna a buszsofőrhöz, hogy siessen már jobban, ugyanis csak másfél napom van a tervezett kettő helyett, mert jövő héten négy zh-t kell írnom, mert bedurvult az egyetemi élet; de ettől még akarom Ma Cherie-t, nem bírnám ki, ha nem ölelhetném, mielőtt újra eltűnik...
Szerencsére megérkeztünk, mielőtt a nagy kosarakkal megrakott nénikék és totyakos bácsikák falát áttörve elértem volna a vezetőig. Könnyedén leugrottam, mivel csak egy apró hátizsák volt nálam az elkövetkező harminchat órára. Mélyen letüdőztem északi középhegységünk csodálatosan tiszta, őszvégi levegőjét. A lomb nagy része már lehullott: bokáig álltam a színes, laza levéltakaróban. Egy-egy a vállamra hullott, ha az enyhe, kósza szél megmozdult.
Nem is tudtam, mennyire hiányzott egy kis szépség. A hegyvidék csöndje, ázott erdőszaga, tiszta levegője már az első perctől gyógykezelte a lelkemet. Igen, újra kéne túrázni, kicsit kirándulni otthon is.. kiszakadni egy-egy napra a Pilisbe, ki a főváros zsúfolt betondzsungeléből, el a füstös, állott szmogtól...
Lassan fordultam meg és elindultam a bekötőösvény felé. Már csak pár lépés választott el a völgyben meghúzódó békés kis háztól.
A forduló túl pedig ott állt Ma Cherie. Amint meglátott, széles mosoly jelent meg kedves arcán. Karjait keresztbefonta és megborzongott, orra messziről piroslott a hideg szélben; de törhetetlenül mosolygott, szeme csillogott...
Végre odaértem hozzá. Szótlanul öleltük át egymást. Alig volt rajta valami: egy szál pulcsiban jött ki elém. Karjaim közt újra megborzongott, mikor arcomat a nyakához szorítottam. Összeránduló torokkal nyögtem ki egy kedves, halk "hello"-t, aztán elindultunk befelé.