Túra

Pár lépéssel a bátyám mögött lépdeltem és azon töprengtem, hogy vajon eltévedtünk-e. John imádta a túrázást és elvileg akár csukott szemmel is képes lett volna navigálni a túraösvények között, ezért is kezdett aggasztani hogy időnként megállt és gondterhelt arccal nézett körbe.
– Eltévedtünk? – tettem fel végül a kérdést nyíltan.
John nagyot sóhajtott és azt felelte:
– Nem tévedtünk el, ne aggódj! Tudom merre tartunk.
– Akkor azt is tudod hogy hol vagyunk.
Körbemutatott a fákra és azt mondta:
– Egy erdőben.
Az égre emeltem a tekintetem, noha John nem nézett rám hogy láthassa.
– Köszi ezt a hasznos információt!
A testvérem végül felém fordult. A nagy hátizsákja miatt bizarr látványt nyújtott oldalról nézve. Az ember azt hitte volna hogy bármelyik pillanatban hanyatt rántja, de nyilván nem volt olyan nehéz mint amilyennek tűnt.
– Nem bízol bennem? – kérdezte.
Egy pillanatig fontolgattam a választ. Eddig sohasem volt okom kételkedni a tájékozódási képességéban. A ‘kishúg’ szerepe persze feljogosított volna valami csípős válaszra, de úgy döntöttem hogy nem élek vele.
– De igen. Követlek, ó rettenthetetlen vezér! – mondtam és megismételtem a körbemutató gesztusát.
John szeme összeszűkült egy másodpercre, azután vállat vont és megfordult. A léptei céltudatosabbnak tűntek amikor nekilódultunk. Talán azt érezte hogy most bizonyítania kell és nem mutathat határozatlanságot. Vagy tényleg tudta mit csinál és csak én képzelődtem.
Eszembe jutott a tavalyi túránk. Én közel sem voltam akkora természetrajongó mint ő, de sikerült kirángatni a civilizációból. Másnak valószínűleg nem sikerült volna erre rávennie. Az előző évben ugyanezen a vidéken voltunk, de másik útvonalat jártunk be. Azt ígérte hogy az idei túra könnyebb lesz, mert nem szeretné még egyszer végighallgatni utána a panaszokat a fájó lábamról. Tetszett hogy milyen türelmes velem. Könnyedén és boldogan rohangált volna hegyről fel és le egy héten át, de a kedvemért egy olyan utat választott amin alig kellett néha megizzadni.
A fák hirtelen ritkulni kezdtek körülöttünk. “Máris kiértünk az erdőből? ” – gondoltam először zavartan, de hamar rájöttem hogy csak egy tisztáshoz értünk. Nagyobb füves terület volt és a közepét egy folyócska szelte át.
– Jó helyen vagyunk? – kérdeztem.
– Megint kételkedsz?
– Őszintén szólva... igen...