Szarvashiba

Szarvason , a Hármas-Körös holtága, a Kákafok mellett, az Anna-liget fái alatt, s egy boldog hetet töltöttünk el fürdéssel, úszással, a városban való sétával, vagy épp az Arborétumban végzett egyszerűbb önkéntes munkákkal; és persze sok-sok játékkal és ökörködéssel. Mondjuk az én korosztályomból elég kevesen voltunk, a többség ötödik és hatodik után volt, vagy épp a hetedik-nyolcadik között. De még mint volt nyolcadikosok, mi sem voltunk épp az a korcsoport, amely azzal a gondolattal érkezett volna a táborba, hogy itt majd már bármi komolyabb nemi tapasztalatszerzésre lehetőség adódhatna. Természetesen már mindenki erősen mutatta, hogy kész lenne rá, mindenkinek nagy volt a szája, de a valóságban még kicsik voltunk ahhoz, hogy ha arra kerül a sor, akkor merjünk is lépni. Azóta ez már máshogy van, a mai gyerekeknek sokkal kevesebb skrupulusuk van ezzel kapcsolatban, és gyakran olyan könnyelműen vetik bele magukat a korai nemi életbe, mint éjszakai lepkék a lámpafénybe.
Én sem voltam ezzel a visszafogottsággal másként, s a dolgot még tetézte az is, hogy az ember bár már tisztában volt vágyaival és hogy kit-mit szeretne, de abban az időben ez még inkább elítélt és üldözött, megvetett állapot volt, s a világ minden kincséért sem mertem volna kockáztatni hogy kiderüljön. Aki meg mert volna nyílni, nem csupán a lebukást kockáztatta volna, de annak sokkal messzebb ható következményeit is, a megbélyegzését, továbbtanulását, egész későbbi sorsának alakulását. Arról nem is beszélve, hogy egész héten egymás szájában éltünk, mindent együtt, szem előtt csináltunk, magányos percek nagyon ritkán adódtak. Ráadásul a szállás faházai is erősen túlzsúfoltak voltak, 4-6 diák kapott egy-egy közös szobát. A mi faházunkban is rögtön öten voltunk. Beköltözéskor én az ajtó mögötti ágy alsó részét foglaltam el, a szemközti emeletes ágyon pedig két ötödikes-hatodikos kissrác vackolt be. A szoba végében lévő magányos heverőre és a fölöttem lévő fekvőhelyre két hetedikes érkezett, akik osztálytársak voltak, s rögtön látszott hogy Sanyi és Dénes, azaz Dini jó haverok.
Kettejük közül Sanyi volt a hangadó, mozgékony, de jókötésű, tömör gyerek, akinek mindenről volt véleménye, és szemmel láthatólag jómódú családból került ki – mellette a magasabb, de vékonydongájú Dini csak a rezonőr, a fegyverhordozó szerepét töltötte be.