Egyéjszakás kaland

Mindenki tudta, hogy leszbikus. Az egész iskola. Mégsem volt kiutálva annyira, mint amennyire az elvárható volt. Egyszer-kétszer beszólogattak neki, ha arról volt szó, de inkább békén hagyták őt. Voltak barátai, lány barátai, akik heterók voltak, és mégsem féltek attól, hogy a barátnőjük másképp érez irántuk az elvártnál. Osztálytársam volt, de nem hiszem, hogy váltottunk volna két szónál többet ezalatt a négy év alatt. Hogy miért is gondolok rá?

Talán azért, mert a srác, akivel közel három éve együtt voltam, megcsalt, kihasznált és átvert.

De inkább azért, mert a kapcsolatunk utolsó hónapjaiban már nem éreztem jól magam vele. Többre vágytam, de nem pont arra, mint amire ő, valami sokkal másabbra, különlegesebbre.

Csak akkor döbbentem rá, hogy pontosan mi az, amit akarok, amikor meghallottam a pletykákat a lányról. Azt beszélik, hogy van egy szekrénye, ami tele van segédeszközökkel, mint amilyen Mr. Greynek is van a Szürke ötven árnyalatából. Ez felkeltette az érdeklődésemet, és belefurakodott a fejembe, hogy aztán olyan fantáziaképeket okozzon, amelyektől egyből felizgultam.

Tudtam, hogy egyedül lakik. Azt is, hogy szingli, hogy szereti az egy éjszakás kalandokat, és a korabeli lányokat. Láttam már őt a helyi bárban, ahogy hozzá hasonló lányokkal beszélgetett, csókolózott, táncolt, tudtam, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy felkeltsem az érdeklődését.

De nem volt kedvem az előjátékhoz, sem a bájcsevejhez. Tulajdonképpen azt akartam, hogy az egész titokban maradjon, hogy ne tudja meg senki, hogy be fogok nála próbálkozni. Ezért maradtam annál a változatnál, hogy felmegyek hozzá.

Péntek este volt, túl korán ahhoz, hogy elinduljon a szórakozóhelyre. Az utóbbi három hétben megfigyeltem, hogy többnyire tíz körül szokott lemenni, így arra számítottam, hogy nyolc körül még otthon tartózkodott.

Először kopogtam, de semmi választ nem kaptam. A tömbház lépcsőháza sötét és üres volt, nem járt ott senki, valószínűleg öregek laknak itt, akik már régóta lefeküdtek.

A harmadik próbálkozás után elbátortalanodtam, a lelépést fontolgattam, amikor hirtelen kinyílt az ajtó. Inamba szállt minden egyes bátorságom, amit sikerült összegyűjtenem.

Meglepetten nézett végig rajtam legalább kétszer, csakhogy megbizonyosodjon arról, hogy tényleg én vagyok az.

– Hát te? – tette fel a kérdést, tekintete megakad a kabátom dekoltázsán, ami nem hagy sokat a képzeletre.