Luca ajándéka

Irodám magányában javítottam az aznapi vizsgákat. A pénteki dolgozatok ötlete a hallgatók körében soha nem aratott osztatlan sikert. Én kifejezettem élveztem, hogy a munkamorál megmaradt romjairól menekülő kollégákkal töltött egész napos semmittevés után nyugodtan tudtam dolgozni. A téli diplomaosztó ünnepség és a karácsony előtti készülődés forgataga szinte teljesen elnéptelenítette az épületet kora estére.
Lassan telt az idő, újabb és újabb elégtelen landolt az asztal szélén várakozó kupacon. Értelmetlen vizsganapnak tűnt, ami nem volt példátlan így Ünnepek előtt. Minden évben a hallgatók széles rétege próbálkozik az oktatók év végi fáradtságát vagy épp jószívűségét több, de inkább kevesebb sikerrel meglovagolni. Az üres dolgozat ritka zsákmány, szinte jutalom a sok badarság között, amit el kell olvasni. Kihűlt kávém utolsó kortyai mellett egy ákombákom, nyilakkal és csillagozásokkal dúsan tűzdelt remekmű értelmezésén küzdöttem, amikor kopogtak.
– Tessék, még ez is – motyogtam a bögrének. Alapvetően nyitott vagyok a hallgatókra, szívesen meghallgatom ügyes-bajos dolgaikat, de épp akkor nem sok kedvem volt hozzá. – Szabad – válaszoltam erélyes csalódottsággal a második kopogásra.
A fénytelen folyosóról bátortalanul lépett be egy alacsony lány, mintha illetlenségnek érezné a késői zavarást.
– Jó estét tanár úr.
Hangja fáradtnak tűnt, de barna szemeiben a jól ismert mosollyal fürkészte hangulatom.
– Luca – nyugtáztam fellélegezve, hogy megmenekültem egy kettesért könyörgő elsős hallgató siralmaitól. – Mi újság? – kérdeztem miközben futó pillantást vetettem combjaira. Korábban sosem láttam ilyen mini ruhában. A hosszú, nyitott kabát ellensúlya csábította vissza tekintetem, de nyíltan mégsem fixírozhattam egy hallgatót.
– Zavarom? – vette le a kabátját miközben a fotel felé indult, ezzel kérdését költői magasságokba emelve.
Nem nézett rám. A testhez simuló fekete ruha alakja eddig ismeretlen részleteit fedte fel előttem. Sötétszőke haja nyakát eltakarva simult vállaira, ahogy holmiját lepakolta.
– Azt hittem a szüleiddel ünnepled a diplomaosztót – próbáltam kitapogatni látogatása okát.
– Úgy volt – kotorászott a táskájában háttal nekem. – Megünnepeltük. Hazamentek – felelte tovább engedve a leplezetlen felfedezést szememnek.