Goldi a házikedvenc

Az én történetem 4 évvel ezelőtt kezdődött. Most 21 éves vagyok, vidéken lakok egy kertes házban a családommal. Akkoriban volt egy házőrző aki sajnos már nagyon öreg volt és el kellett altatni. Sokáig gyászoltuk szegényt, nagyon hozzánk nőtt. Szerettünk volna egy másik kutyust, úgy döntöttünk a helyi menhelyről hozunk el egyet.
Sokáig sétálgattunk a kenelek között, ha rajtam múlt volna mindet hazaviszem, sajnos csak egyet választhattam. Annyi kikötés volt hogy nagytestű legyen, mert egy kertes házat csak nem lehet ölebbel védeni  A választásom végül is egy beige színű kan keverék kutyus lett, a hatalmas gomb szemei és a gyönyörű bársonyos szőre azonnal megigézett. Körülbelül 10 hónapos volt, utcáról került be. A gyors papírmunka és az oltási könyv átvétele után már vittük is az új házi kedvencünket.
Mikor hazaértünk kissé bánatosan szállt ki az autóból, szerencsére hamar feloldódott. Apu csinált neki egy , kissé idegenül fogadta a dolgot, reméltük majd megszokja. A névválasztást rám bízták, végül Goldi lett a neve, a napsugarakban szinte aranyszínben pompázott a kis drága. Az első este szörnyű volt szegénynek. Kizártuk az udvarra, nálunk sosem volt megszokott hogy a kutyus a házban van, mindig is a kertben volt a helyük. Mivel az októberi időjárás elég hideg volt szegény biztosan fázott és ezért nyüszített és kaparta a bejárati ajtót.
Apu már nem bírta sokáig az egész estés nyüszítést, nagy meglepetésemre beengedte a folyosóra szigorúan ráparancsolva hogy csak odáig jöhet. Amint Goldi besompolygott az ajtón rögtön le is heveredett a szőnyegre, meg sem mozdult, tudta hogy ez nagy kiváltság a számára. Lehetséges hogy az előző gazdája is házban tartotta mert szobatiszta volt és nem tett kárt semmiben sem. Innentől kezdve minden este beengedtük a házba, napközben pedig kint volt az udvaron. Ennek köszönhetően még szorosabban hozzánk nőtt, imádtam vele tévézni, vagy csak pusztán játszani vele.
Teltek múltak a hónapok, szüleim pedig bejelentették hogy elutaznak egy hosszúhétvégére. Kicsit örültem is neki, nagyon ritkán pihennek, és nekem is jót fog tenni a csend. Apu az elindulásuk napján gondosan rám bízta a házat, és szigorúan rám parancsolt hogy Goldi nem jöhet fel a kanapéra. A kis sunyi persze mindig felmászik...