Magyarországi kiküldetés

Kreolbőrű lány vagyok, ezt anyai nagyapámtól örököltem, aki török nemzetiségű. Stuttgartban születtem, itt is élek és dolgozom, két évvel ezelőtt a főnökeim megkérdezték hogy hajlandó lennék-e Magyarországon tölteni kiküldöttként egy hosszabb időintervallumot... ezt az ajánlatot nem egyedül nekem tették, húszfős csapatot akartak Pestre költöztetni az említett két éves időszakra. Sikerült hosszas főnöki tájékoztató beszédek s ajánlatok végére megállapodniuk velem is abban, hogy megyek; külön magyar anyanyelvű tanárnőt alkalmaztak a csoportunknak, hogy gyorstalpaló oktatásban elsajátíthassunk némi alapfokú magyar tudást, ez a szerződésünk értelmében kötelező volt. A tanárnőnk Pestre is elkísért minket, folyamatos volt a tanulás, így ha nem is hibátlanul, de elég elviselhetően megtanultuk a nyelvet vele.

Szálláshelyet egy tömbházlakásban kaptam két lakótárssal, fiatal magyar lányok voltak, akik a főiskolával éppen csak végeztek, nagy szerencsénkre és kényelmünk kiszolgálására mindhármunknak külön szobája volt, úgy lehet jól elférni egymástól. Egyikük sem volt csúnya, mégis megjegyezték néhányszor, hogy nagyonis irigyelik tőlem a kreol bőrömet, sokszor plüss-cicának csúfoltak, sőt, néha még cigánylánynak is.
– Úgy nézel ki, mint egy cigánylány, érted? Cigánylány! Mit nem adnék, hogy nekem is ilyen árnyalatú bőröm legyen. Bronzos, finom... – mondogatták néha; néha, mert hiszen a fiúkhoz vonzódtak, akárcsak én.
Sokat jártunk együtt bulizni, én nagyon szeretek táncolni, partnerrel vagy partner nélkül, csak jó zene legyen... valami régebbi retro, latino, ne a mai tüc-tüc!

Fél évnél kevesebb időm volt még a magyarországi kiküldetésből, egyik este, mikor társasággal társaságba mentünk, többek között a lakótársnőimmel, a nagy bulizásban valaki kiválik előttem a tömegből és finoman karon fog. Peti az. Rövidre nyírt körszakállat viselő szimpatikus srác, a lakótársnőim ismertettek minket össze egy kocsmai teázás alkalmával, már hónapokkal ezelőtt, uram hát szalad az idő! Eddig keveset beszélgettünk, most megkérdezi hogy hajlandó vagyok-e megadni neki a telefonszámomat, én igen! Sőt még minimálisan kihívó táncot is lejtek neki, mert ennyitől még nem érzem magam kurvának. A telefonszámomra kíváncsi, a táncomra azonban már nem, magához ölel, de mindezt csakis azért, hogy a dübörgő zenét a fülemhez hajolva túl tudja ordítani:
– Ma nagyon sokat ittam, szörnyen fáradt vagyok, fel foglak hívni valamelyik nap.