K

alf

ok

alf

té

alf

lo

alf

k

Sandra, anya legidősebb unokahúga az esküvőjére készült és megkérte anyát, hogy legyen az egyik koszorúslánya. Anya izgatottan fogadta a felkérést. Sandra-val mindig is közel álltak egymáshoz. Majdnem mintha testvérek lettek volna, noha anya bő tíz évvel idősebb volt nála. A szüleim annak idején egy fiút és egy lányt szerettek volna, de közbeszólt a válás, úgyhogy egyedüli gyerek maradtam. Azt hiszem a Sandra-val való kapcsolat kicsit enyhítette anya bánatát.
Sandra számára nem volt tabu a szex a beszélgetéseik során, így tudta hogy anyának nincs tartós párkapcsolata. Lefoglalt a hotelben még egy szobát vésztartaléknak, hátha anya “összejön” valamelyik szingli meghívottal. Jelen voltam amikor ezt elmondta neki és láttam hogy anya elpirulva néz rám, pedig engem egyáltalán nem zavart annak gondolata, hogy valaki mással alszik. Csak annyit szerettem volna, hogy boldog és elégedett legyen.
Az viszont zavart, hogy Sandra azon is rajta volt hogy én is összejöjjek valakivel. Anya láthatóan megnyugodott amikor rám terelődött a szó és Sandra nyomta a szövegét a csinosabbnál csinosabb lányokról, akik nyilvánvalóan csak arra vágynak hogy megismerhessenek.
A következő pénteken valamivel dél után indultunk útnak. Nem sokkal korábban szereztem meg a jogosítványt, úgyhogy anya beleegyezett abba, hogy az út első felében én vezessek. Vonakodva ugyan, de abba is belement hogy én válasszak zenét. Igazából csak meg akartam neki mutatni hogy hány kedvencét sikerült összegyűjtenem az útra egyetlen lejátszási listába.
– Ohh.. imádom Emmylou Harris-t. Van Bonnie Raitt is a listádon? – sóhajtotta anya, amikor felhangzottak a “Red Dirt Girl” első ütemei.
– Sajnos nincs.
– Apáddal egy fesztiválon láttam őket. Csodálatos volt! – mondta mosolyogva és fejét hátraejtve.
Visszamosolyogtam rá és csendben csodáltam szépségét, ami ebben a pillanatban egyszerre volt természetes és földöntúli. Anya a kijelzőre nézett, amin az album borítója látszott.
– Szép nő, nem gondolod? – kérdezte.
– Nem annyira mint te. – feleltem a meglepődéstől őszintén.
– Valóban? – kérdezte felvont szemöldökkel.
Átkoztam a meggondolatlanságomat, de folytattam:
– Az ő szépsége kicsit művi. Látszik hogy dolgoztak rajta. A tied jobban tetszik. Természetesebb.
Meglepetten nézett, én pedig hozzátettem:
– Az viszont közös bennetek, hogy az idő múlásával egyre szebbé váltok.
Még a montanai napsütésben is láttam hogy elpirul.