Fájdalmas csalódás

Negyedikes végzős tanuló voltam a szomszéd városka középsulijában. Szakmunkásba jártam, ezért nem érettségire, csak a vizsgámra készültem.
Az osztályunk elég egyedi volt; 13-an voltunk, és abból 5-en voltunk lányok.
Félig szomorúan félig vidáman mentem vizsgázni, hisz’ tudtam, hogy ha vége a napnak, valószínűleg többé soha nem látom az osztályomat, és vége a megszokott diákéletnek is.
Az ofival nagyon jóban voltam, így együtt mentünk a vizsgára.
Beérve a suliba persze neki kellett állni elkészíteni a tanárok és vizsgáztatók ajándékait. Egyik osztálytársam meg is jegyezte: "esznek, isznak bazdmeg, oszt’ még meg is bukok! "
Lassacskán megérkeztek az osztálytársaim is.

Volt köztük egy srác, akivel az utolsó év végére "közelebbről" is megismerkedtem. Persze csak akkor, ha kicsit volt az agyában. Ha józan volt, mindig kötekedett meg szívózott velem, néha már túl durván.
Szóval ezzel a sráccal volt valami köztünk, ami vonzott minket, csak ehhez a vonzalomhoz inni kellett... Bár szerenádkor le akart fektetni, és azt mondta, józan. Na mindegy.
Hatosával menünk be vizsgázni. Én nem nagyon izgultam, ha meg kell bukni, meg kell bukni. Annak a srácnak akkor még nem tulajdonítottam különösebb figyelmet, mindenki a vizsgával volt elfoglalva.
Kaptam egy sms-t a barátomtól, akivel akkor már 2 éve jártam, hogy sok sikert, meg ilyenek.
Aztán, mikor már mindenki befejezte a szóbelit, a tanárok azt mondták, hogy 2 óra múlva menjünk vissza, addigra megcsinálják a biziket.

Az osztály kilézengett az udvarra, volt aki addig hazament átöltözni meg ilyenek. Én egy fekete szoknyában és egy fehér blúzban voltam, harisnyát nem vettem, túl meleg volt.
Egyik osztálytársam odasétált a kocsijához, és mire észbekaptunk, már öten bent ültünk a kocsiba, és egy másik városka felé száguldottunk. Kocsikáztunk. Ment hangosan a trance, mi meg söröztünk, meg cigiztünk a kocsiban. Én hátul ültem, középen, egyik oldalamon az egyik lány osztálytársam, aki megjegyzem a legjobb barátnőm volt, másik oldalamon pedig az a srác. Átértünk a másik városba, és elkezdtünk hülyülni, mire észbekaptunk már csak egy óránk maradt. Ideje volt visszafelé indulni.