A fehér ló gazdája

Egy fehér ló. Egy tó.
Kristálytiszta felületén visszatükröződik arcom. Zöld szem, barna haj mosolygós száj. Boldog vagyok, hiszen a természet lágy ölén tölthetem napjaimat. A szél feltámad s pajkosan felkapja a szoknyámat, hüvős levegő érinti meg combjaimat.

A fehér ló még mindig ott áll, de sajnos nem egyedül. Ugyanis ez a ló, valószínűleg a gazdáját hordozza. Lassan felállok, hajamat lengeti a szél, valahol a távolban egy madár énekel boldogan. A tó még mindig szikrázóan gyönyörű. Lassan megfordulok, fehér ruhám lágyan lengedezik körülöttem. Ezzel egy időben az idegen leszáll a lóról s tekintetünk összetalálkozik. Végig pillant a testemen, majd újra az arcomat kezdi kémlelni. Haja lágyan omlik a vállára, barna szinű szemével jól harmonizál. Haja sötétebb árnyalatú a szeménél, de tetszetős. Jól látszik, hogy fiatal még, se ősz hajszál se hiányos fogazat. Egymagas velem, ami elég ritka, általában mindenki magasabb nálam. Ahogy ő is, én is végig pásztázom a testét, számomra semmi érzéki sincs rajta. Vékony lábakból s karokból áll. Semmi izom, mintha nem harcokhoz lenne edzve. Bőre fehér, karvaly orra furcsán emelkedik ki az arcából.
– Netán eltévedt? – kérdezem halkan. Ajkait megnyalja, óh, dehogy tévedt el, pontosan tudom, miért jött.
– Ez a ruha eléggé lenge, van valaki a közelben, aki átmelegítse? – Szólal meg váratlanul és pimaszul elmosolyodik ajkait végkony vonallá préseli.
Majdnem én is elmosolyodok, ilyen egyszerű lenne? Egy szép test és egy helyes arc ennyire el tudja bűvölni az embereket? Lassan körbeforgok előtte, szoknyám mint egy varázsütésre felemelkedik a testemről. Hagyom hadd lássa fehér combjaimat és meztelen szemérmemet.
– Mit szeretne? Ha lenne valaki a közelben, vagy ha nem? – kérdem incselkedve.
A férfi közelebb húzódik hozzám, kinyújta a karját felém, de hátraugrom mire megcsúszok egy kavicson, s hátraesem a jéghideg tóba. Majd lassan kiemlekedem a vizből. Pontosan tudom, hogy mennyire látványos lehetek most. Ruhám teljesen átázott, megkeményedett mellbimbóim átlátszanak a szöveten. A ruha második bőrként simul a testemre, s láttatni engedi minden procikám. Lassan, érzékien kiaraszolok a tóbol majd megszabadulok a ruhámtól és a férfinek dobom. Szemeit kidülleszti, láthatóan gyorsabban veszi a levegőt, ahogyan a testemet bámulja. Több sem kell neki, miután észhez kap nekem ugrik s a földhöz szegez végkony kis testével. Majdnem felnevetek, de nem akarom tönkretenni a pillanatát.