Emlékek 1. rész

Még elég kicsi voltam, amikor először hallottam azt a kifejezést, hogy buzi. Apám jelentette ki, hogy nem veszi fel azt a halványlila színű inget, amit anyám kikészített neki, mert „olyan buzis”. A következő alkalom, amelyre emlékszem az a barátomhoz kapcsolódott. Dávid nem messze lakott tőlünk, és bár két évvel idősebb volt, mint én, átjártam, hozzá, hogy egy megmagyarázzam/megoldjam helyette a matek példáit. Ezzel mindketten jól jártunk: neki meglett a házija én egy zsebpénzhez jutottam és használhattam azt a rengeteg kütyüjét és játékát, melyeket a szülei megvásároltak neki. Ő tanított meg cigizni, megmutatta hogyan kell ledönteni egy shot-ot, és olyan filmeket néztünk meg együtt, melyekre még száz évek koromban is emlékezni fogok. Voltak persze fura ötletei is, például meztelenül ültünk be a jacuzzijukba, néha megdicsért, hogy milyen jól nézek ki, amikor elmentem mindig megölelt, de ezek nem tűntek olyan kellemetlennek. Sőt. Idővel, ha ő nem mozdult én szorítottam magamhoz szikár testét. Majd váratlanul eltűnt. A suliban azt pletykálták, hogy elköltöztek, mert kiderült, róla, hogy buzi. Ez megdöbbentett. Ekkor már persze tudtam mit jelent ez a szó, de valahogy olyan távolinak tűnt, mint mondjuk Las Vegas. Tudom, hogy létezik, de semmi esélyem sincs, hogy elszabadulva világvégi falucskámból eljussak oda.
Újra egyedül maradtam, és ahogy teltek – múltak a hetek egyre jobban hiányzott. Álmaimban ő is megjelent és néha olyanokat csináltunk egymással, mint a filmjeiben láttam. Azok is hiányoztak. Akkoriban hozzánk még nem jutott el a mindenható internet, de ha lett is volna a szüleim úgyse fizettek volna érte.
Szerencsémre hirtelen újra minden megváltozott. Egy forró nyári nap hazafelé baktattam a poros országúton – addig bámészkodtam az egyik számítógépes boltba, míg lekéstem a buszt – amikor vad fékcsikorgás közepette megállt előttem egy autó.
– Helló fiatalember – ereszkedett le a sötét ablaküveg – ne vigyelek haza?
– Köszi, de... – kezdtem, de a sofőr félbeszakított.
– Ne félj, már megebédeltem! – vigyorgott. – Vagy annyira szeretsz ebbe a kánikulába gyalogolni?
– Ok – bólintottam.
A légkondis Mercedes belsejébe olyan luxus fogadott, melyet eddig csak filmekben láttam.