Sárkányok ideje 3-6. rész

III. Kétségek – Férfi szemszög

Holdkórosként pillantottam körbe a hálószobában. Zafira még a mese elején egy bögre forró, fűszeres almabort nyomott a kezembe, amit az elmondandó történetre és a látható sokkra való tekintettel egy helyet két kupica whiskyvel ütött fel. Erre nagy szükségem is volt. Az ital aromás párája egy pillanatra kiűzte a fejemből az ott kavargó gondolatokat, a pillanatnyi komfort és békesség érzetével ajándékozott meg – de a démonok pillanatok alatt felébredtek körülöttem és baljósan settenkedve osontak vissza elmémbe.

Szégyelltem az előbbi hirtelen megrettenést, de nem erre a látványra számítottam ennek a kedves lánynak a budoárjában! Pedig – nyugtattam magamat – örülnöm kéne, hogy annyira megbízik bennem, hogy ezt az igen intim titkot megosztotta velem. Elvégre mégiscsak magányos örömszerzésről van szó és lássuk be, kevesen használnak sárkányok nemzőszervére emlékeztető műpéniszeket szexuális vágyaik csillapítására. Ennyit. Ekkorákat!

A „sárkánydárdák” egyike sem volt emberszerű, jóllehet formájuk pillanatnyi kétséget sem hagyott rendeltetésük felől. Egytől-egyig lenyűgözőek voltak, valódi művészi alkotások, ha alaposabban szemügyre vette őket az ember. Hihetetlen volt a részletgazdagság, amivel alkotóik felruházták a teremtményeket, a rücskök, pikkelyek, gerincek, redők, erek egytől egyig csodálatosak voltak. A durva és lágy ívek dinamikusan simultak össze. Színpompás kavalkádjuk nem kevésbé volt különleges: gleccserek, láva, őserdők, dűnesivatag és sziklatömbök. Arany, réz, acél és kékes holdezüst. Vér, izmok, csontok és bőr. Matt, fényes és lumineszcens. A tapintásuk is borzongatóan élethű volt, mintha valóban élő, lüktető húst markolna az ember.

Ugyanakkor pont ezek a formák, és főképpen egyik-másiknak az emberit messze meghaladó méretei kétségessé tették, hogy ezeket komolyan arra lehessen használni. Nem mertem Zafirára pillantani, de behunyt szemmel is felsejlett előttem kecses alakja. Elengedtem a fantáziám, mégsem tudtam elképzelni őt úgy, ezek bármelyikével. Még a próbálkozástól is kicsit tisztátalannak éreztem magam. Az eleven-élettelen gyűjtemény gúnyosan tekintett le rám. Ahogy az imént elmesélte az első találkozását a sárkányaival, az annyira valóságosnak tűnt, olyan életteli volt és annyira...
– Jól vagy? – kérdezte halkan.
– Fogjuk rá – nyögtem fel – Miért...?