Vágyak a bűn mocskában 6. rész - Szemérmetlenül szégyentelen vasárnapunk 1. fejezet

Alig hajnalodott, amikor hirtelen felébredtem. Egy kellemesen hûs fuvallat mozgatta meg a függönyt és a beszûrõdõ halvány fényben végre alaposan meggyönyörködhettem a mellettem fekvõ csodálatos nõt. Hosszan csak figyeltem, ahogy lassú lélegzetvételei közben lágyan megemelkedik, majd lesüllyed mellkasa. Arca kisimult vonásaiban egy szûnni nem akaró, a boldogság, az elégedettség kirajzolta mosolyt véltem felfedezni. Kellemes, bágyadt szemlélõdéssel egyre csak fürkésztem a testét. Kimondottan kedvemre való volt, hogy teljesen zavartalanul megbámulhattam keblének halmait, a már-már mûvészien szép kontrasztot adó sötét bimbóudvarait, lapos hasát, szabályos formájú köldökét, no meg persze öle sötétbarnás bozontjának izgató háromszögét. Alaposan szemügyre vettem minden apró kis részletet, felfedezve így a fanszõrzetét összeragacsoló, rászáradt közös nedveink pöttyeit, a szabályszerûtlenül szétszórt anyajegyeit, de még az apró pihéket is a hasán.
Persze gondolom az irgalmatlan hõség is közre játszott és az újdonság varázsa sem hagyott nyugodni, képtelen voltam féken tartani vágyaimat, így végül megérintettem a combját, hogy cirógatni kezdjem.
– Most ne – keltett bennem riadalmat hangos sóhaja – Gyere, inkább feküdj rám Kicsim – tárta szét szélesre combjait, ahogy felém, oldalra nyúlt a farkamat keresve – Bassz meg így – ki sem nyitva a szemét illesztette máris hüvelyébe a faszomat, amint lábai közé hengeredtem – Felébredtél – nézett fel rám hunyorogva és gyengéden végig simította a hátamat. Lazán felhúzta a lábait miközben óvatosan beléhatoltam.
– Hosszan megbámultalak – válaszoltam – és már megint nagyon megkívántalak – a könyökeimre és térdeimre támaszkodva lassan kijjebb húztam, majd ugyanolyan komótosan jó mélyen visszatoltam a selymesen síkos puncijába a kõkemény szerszámomat.
Érdekes érzések kerítettek hatalmukba. Úrrá lett egy fura gondolatom: mintha most csak azért szeretkeznénk, mert ez mindkettõnknek olyan csodálatos és varázslatosan jó. De mi másért is tennénk, fogalmazódhat meg jogosan a kérdés, viszont a kielégülés utáni vágy, a gyönyör okozta beteljesedés máskor oly megfékezhetetlen szenvedélye egyszerûen másodrendûvé silányult, vagyis így átvehette a helyét a valódi együvé tartozás magasztos érzése.