Kommandóslány a pácban

A kis hétvégi ház mindentől távol esett. Ideális búvóhely volt a magamfajtának. Miután megszereztem a Csomagot, ami súlyos milliókat ér dollárban, ide tértem vissza. Pihennem kellett, a küldetés sokat kivett belőlem. Fiatal korom ellenére veterán tengerészgyalogos voltam, Haifában és Novoszibilszkben képeztek ki a fegyveres és pusztakezes harcra; mostanában félig szabadúszó zsoldosként tevékenykedtem. Búvóhelyem tegnap még kis hétvégi ház volt, ma már kipreparált halálcsapda.
A száz méterre lévő mozgásérzékelő jelzett. A körömnyi kamra homályos képe egy fegyverest mutatott, ahogy a ház felé lopózik. Nem szúrta ki a parányi riasztót. Egy pont nekem; hamarosan belátja, mekkora hiba volt a felületesség. Felkészülök: a szoba sötét, csak a laptop világít, előtte a fotelben a kabátom és a sapkám, az ajtóból nézve olyan, mintha háttal ülnék a monitorra meredve. Az ajtó felé fordítva a fényképező gépem, kezemben a távirányítója.
Az ajtó mögé húzódok a félhomályos szobában. Az ajtó halkan nyílik. Óvatosan lép be a fegyveres. Terepmintás katonaruhát visel, stukkerén lámpa és lézercélzó, most kikapcsolva. Néma csöndben fogja az engem helyettesítő kabátra. Halkan becsukja maga mögött az ajtót. Félig mögötte állok, de nem vett észre. Megnyomtam a gombot a távirányítón: a fényképezőgép vakuja villan, bele a szemébe!
Azonnal mellé lépek, a távirányítót leejtem, másik kezemben a rohamkést a torkának szorítom, és ráfogok a pisztolyára.
– Ne mozdulj! – Mondtam fojtottan és fenyegetőn. – Ide a fegyvert!
Késem a torkán volt, kezem a fegyvert tartó csuklóján: enged, elveszem a fegyvert. Amúgy sem volna esélye, késsel innen gyorsabb vagyok.
– A falhoz! Terpesz! Kezeket a falnak! – Gyakorlottan soroltam a vezényszavakat, és ő kényszeredetten engedelmeskedett. Késem a torkán, pisztolya nálam volt, ráfogtam azt is.
Lábbal kapcsoltam villanyt. A lélegzetem is elállt: a kommandós egy csaj volt! Sőt, nem is nézett ki rosszul, leszámítva az ijedtséget és a dühöt. Persze ettől még nem becsültem le, mert tényleg be volt pöccenve.
Előkotortam a pisztolyos kezemmel egy kendőt, és a karjára dobtam:
– Gyerünk, kösd be a szemed! Csináld!! – Vonakodott, ezért egy picit jobban rászorítottam a kést a nyakára. Ebből értett, gyorsan bekötötte a szemeit a kendővel. Így hogy nem látott, már tizedannyira sem volt veszélyes.