Az Éjszaka Zenésze

Lassan ballagtam a sátrak között. Pontosan tudtam, hogy merre akarok menni, de minden lépésemhez külön stratégiát kellett kidolgozni. Ugyanis nagyon nagy a lebukás kockázata. De úgy gondoltam, hogy ez jár nekem.

Lassan lépésről lépésre közelítettem meg a helyszínt. Egy sátor háta mögött végre megtaláltam, akit kerestem. Legalábbis a hangját már nagyjából hallani véltem. A hely eléggé egyhangú, csak néhány bokor és fa volt, ami sűrűn összenőve egy autót is képes lett volna elrejteni. Kíváncsi vagyok, hogy ez az ötlet valakinek fordult-e már meg a fejében? Vagy én voltam az első? De nekem nem ilyen szándékkal közelítettem erre a helyre. Végre! Ott áll ártatlanul, épségben, gerjesztően. Egy két lánnyal vidáman cseveg. A háta mögé osonok, és átölelem a derekánál.

– Hé, ki vagy te? – hallom Inez méltatlankodó hangját. – Eressz el akárki is vagy.

– Hát, szevasz! Én a lelkiismereted vagyok – duruzsoltam a fülébe –, érted jöttem.

Inez megnyugodott, nem fickándozott, hanem hihetetlen, de még jobban belesimult a karjaimba.

– Bemutatod nekünk a barátodat? – kérdezte az egyik nőnemű illető a társaságból, amibe belecsöppentem.

– Nem kell, én ismerem öt – válaszolta a másik lány. – Ő Steve a gitáros srác.

– Majd honlap meghalljátok, hogy mennyire vagyok jó gitáros – válaszoltam neki fölényes hangon. – Nem csak „A gitáros” vagyok, hanem a föld legjobb szólógitárosa. Na várjatok, ha meghalljátok. Utána rájöttök, hogy én vagyok álmaitok férfija.

– Óh, igen, persze – vihogtak a csajok.

Közben a kezemet nem vettem le Inez derekáról, sőt összefontam a karjaimat a lány derekánál. Ha Raul ezt meglátná valószínűleg páros lábbal ugrálna a fejemen. De amiről nem tud az nem fáj.

Elcsevegtünk még a tyúkokkal erről arról. Lassan elkezdett sötétedni. Ha nem lenne annyi lampion, meg fényeffekt, akkor talán még a csillagok is látszódnának. De így max a hologramos kivetítő szaladgál az égen, tucatnyi társával, mint megannyi céltalanul kóborogó UFO.

A két ismeretlen csajszi lassan elindult az italos pulthoz.

Egyedül maradtam Inezzel.

– Elengedsz végre? – kérdezte. Fura volt a hangja.

– Nem áll szándékomban.

Elkezdett finoman kiszabadulni. Én meg ezt nem hagytam. Egy néma heves, de mégis gyengéd birkózás alakult ki köztünk, aminek a végez az lett, hogy egymással szemben álltunk. De a kezem már a dereka mögött volt összekulcsolva.