Nagyvad 1. rész

Ingatlanügynökként dolgozva a kedvenc részem a „vadászat”, legalábbis én így hívom azt a feladatot, amikor az utcát róva figyelem a környezetet, beszédbe elegyedek vadidegen emberekkel, vagy a már korábbi portyákról jól ismertekkel és el-elkapok egy-két potenciális eladnivalót. Kevesen szeretik ezt, mert munkaigényes becserkészni az eladókat, bizalmat építeni ki velük, de... én szeretek vadászni, szeretem a változatos újdonságokat. Ennek az a következménye, hogy ha egy-egy új kollega érkezik, általában velem küldik el, hogy tanulja meg hogyan kell ezt igazán jól csinálni. Nem mondom, hogy örülök ennek a kitüntetésnek, mert az újoncok nagy része bőven nem érik meg a fáradtságot, de néha akad egy-két gyöngyszem. A tegnap belépett legalább jól néz ki és van az egész megjelenésében valami, ami megmozgatja a fantáziámat. Elnéztem a határozott fellépését, ahogy úgy jött be az irodába az első napján, mintha kétsége se lenne afelől, hogy ő ezt jól fogja csinálni. Túlesett a kezdők fejtágítóján és a második nap reggelén a főnök odahozta, hogy az okítása következő része az enyém, menjünk vadászni valami jó helyre.
A rövid autóút alatt nagyjából képbe kerültem az előéletéről, ő az enyémből már képben volt, hála a főnök eladási táblájának, aminek az élén én állok, aztán bele is csaptunk a lecsóba. Két óra alatt egész szép zsákmányra tettünk szert kellemes összhangban dolgozva, így beültünk egy nagyon jó kis kajáldába ebédelni. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy leplezetlenül néz, miközben beszélgetünk, hol az ajkaimat, hol a dekoltázsomat mustrálja, amikor pedig észrevette, hogy rajtakaptam, a szemembe nézve talányos mosoly jelent meg a szája sarkában. Álltam a tekintetét, viszonoztam a mosolyt, mert nem, nem hagy hidegen a közelsége, az pedig nagyon izgalmas, hogy közben egy pillanatra sem szakadt meg a beszélgetés... csak valahogy mintha valahogy kétértelművé vált volna itt-ott. Eszementen csűrte-csavarta a szavakat, minden labdát visszadobva, de épp csak annyira hogy ha jól esik visszaüssem, ha meg túl magasnak érzem, hagyjam elszállni. Ez megalapozta a hangulatunkat a nap további részére.
A délutáni program egy távolabbi helyszínt kívánt, az autóút pedig kutató kezeket hozott.