Döntés és esély 2. rész

Bár a szálloda főbejárata előtt parkolta le az autót, engem a hátsó ajtóhoz vezett. Elgondolkodtam ezen, de végül igazat adtam neki: nem akart elmenni a repeciós előtt egy hajléktalannak kinéző fiatallal. A kis vidéki hotel egy meglehetősen jó szállodalánchoz tartozott és ennek mgefelelően is nézett ki – sokkal jobban, mint a kisváros, ahol működött.

Nem tagadom, hogy meglehetősen gombócot éreztem a gyomromban. Tényleg meg fogom csinálni? Tényleg meztelenre vetkőzöm egy idegen előtt? Mi van, ha ez a fickó egy őrült szatír? Hátulról úgy nézett ki, mint bármelyik üzletember, akit valaha láttam. Kisuvickolt cipő, drága öltöny, de nyakkendő nélkül – azt tippeltem, hogy valamilyen ügynök, de lehetett akár bankár, ügyvéd vagy bármilyen pénzes értelmiségi.

Felmentünk az emeletre, és megállt a folyosó felénél egy ajtó előtt. Elővette a szobakártyát, de nem tette be az ajtóba. Rám nézett és azt mondta: vetkőzz le!

– Itt a folyosón? – kérdeztem meglepődve. Az egyébként üres volt, jól láttam az ablakokat mindkét végén.

Bólintott. – Vetkőzz le, és hagyd a hátizsákod az ajtó előtt. Nem kockáztatok.

– Te nem, horkantottam és nagyon kiszolgáltatva éreztem magam. – Én viszont igen.

– Az élet tele van döntésekkel és lehetőségekkel, Randy. Mit szólnál, ha én belépnék, megfordulnék, arcon lőnélek, majd felhívnám a recepciót, hogy egy hajléktalan megtámadott. Meg tudnám csinálni?

– Hú, erre semmi szükség! – válaszoltam gyorsan, kissé megijedve. Újra végignéztem a folyósón. – Mi lesz, ha valaki elviszi a cuccom?

– Senki sem nyúl hozzá rajtam kívül. Levetkőzöl, kinyitom neked az ajtót, majd amíg zuhanyzol, leviszem a ruháidat és bedobom a mosógépbe.

– Honnan tudhatom, hogy nem dobod ki őket?

– Választások és esélyek, ismételte, miközben bedugta a szobakártyát a 221-es ajtó nyilásába.

Bassza meg, csapdába estem, gondoltam. Ha nem megyek be, még akkor is hívhatja a recepciót, vagy ha egyedül megyek le, mit hazudok nekik? Ledobtam a hátizsákom a padlóra, letoltam a farmerom, levetettem a pólómat, a cipőt és a zoknit, majd az alsót is. Mindent a földre dobtam, mire ő térddel benyomta az ajtót és beengedett.

– Öt perc múlva itt vagyok, villantott rám egy mosolyt. – Élvezd a forró vizet!
Ahogy becsuktam az ajtót, még láttam, hogy lehajol és felkapja a ruháimat. Mi van, ha soha nem látom őket viszont?