A váratlan meglepetés

Egy szombati nap 24 es szolgálatot vittem egy budai irodaházba. Délután járt az idő mikor Csilla felhívott, hogy ha nem zavarna akkor meglátogatna. Örömmel vettem és elmagyaráztam neki, hogy tud eljönni. Két óra múlva már a kapuban állt. Hosszú barna haja ki volt engedve a nyári szellő lágyan fújta. Kisminkelve, sportos ruházata igazán feltünt, amit szóvá is tettem.
– De csinos vagy? Hová készülsz? – tettem fel a kérdést nevetve miközben két puszival köszöntöttük egymást.
– Hozzád jöttem, baj? – válaszolt kicsit feldúltan.
– Nem, dehogy, gyere, fáradj beljebb – és elkomolyodva mutattam az irányt az épületbe. Leültünk a recepció asztalához és beszélgetni kezdtünk. A feldultság okát ecsetelte, hogy a szülők a tesója, mindenki, még a kislányt látják benne. Pedig már 25 éves és úgy kezelik mintha még tíz éves volna. Jó barátként meg hallgattam, elláttam tanácsokkal és próbáltam enyhíteni a dühén. Kávéval amit elfogadott és amíg lefőztem addig a modóba igyekezett. Jobb színben tért vissza. Megmosta az arcát, felfrissült és közölte, hogy le fog ülni a családjával beszélni. Helyeseltem a döntését és örültem, hogy a régi vidám, mindig mosolygós, eleven csajszit látom visza. Az épület mögötti zárt udvaron ittuk meg a kvt és mellé egy cigit szívtunk el. Vissza térve a porta helységbe még egy órát beszélgettünk, majd lassan indulni akart Csilla, azzal az indokkal, hogy nem aka feltartani a munkába és azt se szeretné ha baj, hogy bejött. Semmi jelét nem mutattam, hogy zavart volna. Az egyik pillanatban hátára dobta a kis táskáját majd elindult az ajtó irányába.
– Hova, hova ilyen hevesen? – pattantam fel a székemből, miközben finoman fogtam meg a karját.
– Tényleg megyek, nem akarok zavarni. – válaszolta miközben megszeppenve lehajtotta a fejét.
– Dehogy zavarsz, azt szeretném, hogy maradj még – mosolyodtam és egy puszit adtam az arcára. Mintha zavarba lett volna, de láttam rajta, hogy tetszik neki, ahogy marasztalom. Ott álltunk egymással szemben valami jelre várva, hogy történjen valami. Kicsit megszeppenve álltam én is, még soha nem éreztem ilyet. Csend volt csak az asztali rádió halk zizegése járta be az irodát. Teljes zavar volt bennünk, csak álltunk és néztük egymást.