Vérkígyó

Puhán fekszik fészkében a kígyó, álmosan elnyújtózva heverész. Teste lágy, bőre petyhüdt és ráncos, mégsem öregszik soha meg. Büszkén rejtőzik, mert tudja, ha bőréből kibújik, újra fiatal lesz, ráncai kisimulnak majd, teste megfeszül, és az erőtől megduzzad.
De még vár. Hallgat és figyel. A vér szava nem hívja, s a vágy lustán ereiben. A fejét is elbujtatja, csendesen szuszog, egyetlen szemét lehunyja, egyedül bőre fülel. Nem türelmetlen, hiszen ismeri az életet. Ő maga az eredet – gondolja gőggel telve. Eljön majd az ő ideje, csak várnia kell. Mert fel akar ébredni, újjá akar születni, hogy életet adjon, meg akarja látni a napvilágot, hogy ismét utat törjön. Megint fel akarja fedezni a titkos bölcsőt, amelybe örökké vágyik. Nyugodtan fekszik tehát, ám bőre minden pórusa éhesen figyel, s a leghalványabb érintésre is felel.
Lágy, kíváncsi cirógatás az első, amely éleszti vérét. Lassan halad végig rajta, állhatatosan szítva tüzét, majd puhán dédelgeti, ráérősen csúszik előre és hátra bőrén, s mikor felébreszti szunnyadó erejét, izgatottan várja, hogy kényeztessék. Tudja: ez jár neki, hiszen csak így kelhet önálló életre. És mikor gyengéden felemelik fejét, hátrahúzzák bőrét, a fény végre eléri.
Mégsem nyitja ki egyetlen szemét, hiszen a sötétben van otthon. Csak kissé nyújtózik, de nem mutatja még meg igazi alakját, csupán élénken tekergőzik. Ám mikor a nedves nyelv eléri, teste mélyén új utak nyílnak, ereje gyorsan növekszik.
Elégedetten fekszik, de feszülten várja a pillanatot, amikor saját erejéből felágaskodhat. Érzékien lágy az alakját változtató nyelv, ami a bőrén játszadozik, hol szétterülő testtel rátapadva, hol hegyes végével szántva, de ez a lágyság forróvá tüzeli kígyótestét, s vérét még gyorsabb áramlásra bírja. A nyalakodás nem gyengíti, inkább egyre súlyosabbra növeszti, és amikor meglátja a felé közeledő szájat, mégsem fél, inkább heves izgalommal várja az elnyelő sötétséget.
Forró és szoros az ölelés, de ő nem bánja, ha nem engedik el. Érzékenyen tapadnak rá az ajkak, majd mikor a bőre alatt áramló vér csupasz fejébe tolul, vörösen mered a sötétbe, és megadóan tűri, hogy ujjak markolják meg testét.
Már nem menekülhet, de hát nem is akar.