Vetélytársak 4. rész

Kényelmetlenül fészkelődtem az ülésen. Hiába kenegettem mindenféle kencével, a fenekem még másnap is sajgott. Nem nekem való az anál döntöttem el határozottan, de amikor reggel megláttam Viktort, ahogy a fürdőnacijában, a Porschéjét tisztítja, tudtam, hogy csak kérnie kell, és újra megteszem neki.
Csak nem most. Most ugyanis a rohanó villanyoszlopokat bámulom, és arra várok, hogy a vonat elvigyem Melinda nénihez. Ha nem tudnám, hogy anya nem rajong túlságosan a húgáért – és most finoman fogalmaztam – biztos lennék benne, hogy ez is csak egy újabb trükk, hogy eltávolítson a pasija közeléből. Nagynéném az állomáson várt.
– Szióka nagylány! – Köszöntött, amint meglátott. – Biztos, hogy te vagy az? – Incselkedett. – Csodásan nézel ki!
– Te is – mosolyogtam rá.
És ezt nem csak udvariasságból mondtam. Melinda jó tíz évvel volt fiatalabb anyámnál. Ráadásul a gének furcsa lutrija miatt inkább rá, mint a mutterre hasonlítottam. Nem egyszer történt már meg, hogy azt hitték, testvérek vagyunk. Rövidre vágott fekete haja, sportos nyúlánk alakja, öltözködése csak növelték a belőle sugárzó fiatalos bájt. Miközben a kocsijához kísért, átölelt. Ez egy kicsit veszélyezett ugyanis nagynéném soha nem titkolta, hogy jobban vonzódik a lányokhoz, mint a pasikhoz. Nem mintha valaha is kikezdett volna velem, de volt a tekintetébe, az érintésébe valami, ami összezavart. Pár éve, még a Viktor előtti korszakban, többet járt hozzánk. Akkoriban, ébredező szexualitásommal birkózva nem egyszer történt meg velem, hogy masztizás közben nem a focicsapatunk kapitányának, hanem az ő képe villant be előttem.
Egész nap segítettem neki kirámolni a bedobozolt cuccokat. Tetszett az új lakása. Kisebb volt, mint a miénk, de a medencétől kezdve a szaunáig mindennel fel volt szerelve, ami szem – szájnak, elmének és testnek ingere. Este aztán egy pohár édes vörösbor kíséretében leültünk a tv elé filmet nézni, dumcsizni. Hamarosan éreztem, hogy elnehezülnek a szempilláim. Mintha minden pislogás hosszabbra nyúlt volna. Melinda mocorgott mellettem, én pedig egyre mélyebbre süllyedtem a kanapé párnái közé, ezzel egy időben pedig egyre közelebb hozzá. Az oldalam hirtelen az övének simult, és eszembe jutott, hogy talán okosabb volna elhúzódni tőle, de olyan finom meleg volt a teste, és olyan kényelmes volt így feküdni! Túlságosan lusta voltam ahhoz, hogy megtegyem, és úgy tűnt, neki sincs ellenére a dolog, mert ha nem akarta volna, biztosan eltol magától, vagy ő ül távolabb.