Nyár az öcsivel és az uncsival 1. rész

Ez a történet tavaly, azaz 18 éves koromban történt, mégpedig júniusban. Ekkor még németországban laktunk, de mint minden évben, ekkor is a nyaralásnál nem jöhetett más szóba, csakis Magyarország. Már körülbelül két hete itthon voltunk, amikor is belém jött valami és eldöntöttem, hogy le akarok menni a Balatonra. A legszebb évszak szerintem a nyár és ezt nem csak én gondoltam így. Eredelitel úgy volt, hogy egyedül megyek a nyaralónkba. Nem vagyok egy elveszett típus, hamar barátkozom, ezért hát nem is féltem attól, hogy egyedül végjak neki egy hétvégének. Csakhogy egy csütörtöki napon meghallottam, amit öcsém (aki legyen a történetben csak öcsi), valamint unokaöcsém (aki pedig legyen csak uncsi) arról beszélgetnek, hogy ők is szívesen elmennének a Balatonra egy hétvégére.
– Mi a téma fiúk? Csak nem a nyaralást tervezitek? – Nyitok be az uncsim szobájába, mivel náluk grilleztünk, így az egész család ott volt.
– Ja, olyan jó lenne lemenni a balcsira. De anyuék úgysem engednének el. – Szólalt meg öcsém, miközben vadul nyomkodták a PS4 kontroller gombjait.
– No mi a... csak nem szülők nélkül szeretnétek menni? – Ekkor oda léptem az ágyhoz, amin ültek és látván, hogy uncsim vesztésre áll egy verekedős játékban, kikaptam a kezéből a kart és átvettem az irányítást.
– Hééé!
– Sicc! Megmutatom én, hogy hogy kell ezt csinálni! – Uncsi nem ellenkezett. Noha nem is csoda. Egyrészt, rendszeresen szivattuk egymást, így az ilyesmiken már ki sem akadtunk. Másrészt pedig mivel az egész családban én vagyok az egyetlen, aki nagyfiúk ként kezeli őket, igen csak megkapom tőlük a tiszteletet.
– Amúgy meg de! Már nem azért de olyan befásultak a szüleink! – Uncsi hangján lehetett hallani, hogy kissé dühös.
– Ezt meg hogy érted?
– Hát úgy, ahogy érteni kell! Egyrészt, alapból gáz, hogy a szülőkkel megyünk a mi korunkban. Másrészt ők még mindíg abban a hitben élnek, hogy minket a vizibicikli, meg a reggeltől estig tartó családi labda játékok érdekelnek a legjobban. – Szólalt meg öcsi, közben ki – ki nyújtva a nyelvét ezzel is erősítve a koncentrációját a játékban. Majd röpke pár másodperces csönd után a játékból a következőt lehetett hallani: – Winner! – Én győztem.
– Már megint! Hogy a fenébe lehet, hogy vénember léttedre legyőzöl minket?! – Öcsémmel egyszerre tettük le a karokat. Igaz is, amit elfelejtettem megemlíteni, hogy mind ketten 14 évesek. Ekkor hirtelen feláltam és a két srác felé fordultam.