Egy jókislány éjszakái

Egy félévet Portugáliában töltöttem cserediákként. Hosszú volt az az 5 hónap és maganyos is voltam. Sokan jártunk hasonló cipőben és voltak olyanok akik hamar túltették magukat ezen. Én nem. Úgy gondoltam hogy nem vezet semmi jóra ha az ember egy kapcsolatba kezd ami aztán azzal végződik hogy mindenki haza megy és soha nem is hallunk egymás felől többé.
Maguk a portugálok sem tették túl egyszerűvé az ottlétet, nem beszéltek angolul és nem szivesen segitettek külföldieknek.
Utolsó héten a barátnőim belebotlottak 2 srácba, akik azt állitották, hogy már régóta látják őket suliba menni minden nap, csak nem volt bátorságuk leszólitani őket.
Ők nagyon komolyan vették azt, hogy mi nem kedveljük a helyieket és megigérték, hogy bebizonyitják igenis vendégszeretők a portugálok. Kiderült, hogy ők rendőrsuliba járnak és négyen laknak együtt. Futólag ismerkedtünk csak meg, csak az egyikőjük, Paolo tudott elég jól angolul, a többiek nem. Marcot egyértelműen csak is Laura barátnőm érdekelte, Joaot elbűvölte Andrea kék szeme, igy hát én akár választhattam is Paolo és Carlos közütt, aki Charlesként mutatkozott be és párbeszédünk ennyiben is maradt.
Meghívtak minket hozzájuk vacsorára, ami akkor nagyon jól jött, mi már készültünk haza, legalább erre nem volt gondunk. Nagyon kedvesek voltak velünk egész este, csak hát ugye a nemek aránya nem volt éppen megfelelő, ezért aztán Carlos bejelentette, hogy ő elmegy aludni. Én tehát ottmaradtam Paoloval aki nagyon értelmes srácnak tűnt, profi kézilabdás volt, s igy beutazta egész Európát, volt miről mesélnie. Sokat beszélgettünk, ő elmondta, hogy szivesen eljönne meglátogatni engem, elővette legszebb mosolyát és legszebb bókjait, de csak ennyit. Különösen nem tetszett az, amikor azt mondta, hogy én tökéletes vagyok, és egyből rá is vágtam, hogy ez nem igaz, és ezt ő is meg fogja látni. Közben Laura és Marco kidobdtak odalenn Carlost az ágyából, mivel szükségük volt a szobára...
Carlos, talán észrevette, hogy kissé unatkozom, vagy nem.