Boszorkánypöröly 2. rész - A nephilim

Mondjátok! Hisztek a görcsös seprűnyélen légi közlekedő boszorkányokban? Paranormális jelenségekben, a tér – idő meghasadásában? Na látjátok! Én sem. Aki mégis kíváncsi a folytatásra, ám lássa!

De előre kell bocsátanom: Lili bármilyen váratlanul tűnt fel az életemben, s veszett nyoma fél év múlva, nem volt boszorkány, és nem lehetett jogfolytonos képviselője valamely rejtélyes középkori eretnekpernek sem. Feltűnése nem valamilyen okkult, mágikus praktika eredménye volt, csak egy időlegesen zsákutcába került, ám alapvetően talpraesett lány ügyes húzása. Végül is fél évig etettem, ruháztam, hajlékot adtam a feje fölé. Nem szemrehányásként mondom, emléke ma is kedves nekem.
Ami azokat az álmokat illeti, melyeket gyakori összesimulásaink után láttam, nem csodák. Az a "múzsai inspiráció", amit égő fekete szeme, gyöngysor mosolya gyakorolt rám, nem megmagyarázhatatlan. A modern pszichológia atyja Jung akauzális szinkronicitásnak (Elnézést a káromkodásért! ) nevezi azt a jelenséget, amikor a mindnyájunkban jelen lévő kollektív tudattalanból mély, mitikus, vagy történelmi képek törnek fel. Álmaim ezért nem mások, mint kutatásaim tárgyának összekeveredése egy ébenhajú, törékeny, sápadt elefántcsont lány alakjával, amelyekre Lili lelke csodálatra méltó érzékenységgel rezonált.



Ivelt vállát leszorítja,
Lábát mohón széjjelnyitja,
Dús mellét szájával szívja.
Ij idege megfeszült már,
Csípő izma döfésre vár.
Erős férfi érdes vágya

Tör a védtelen leányra.
Jogarát két kezébe fogja,
Szűz palotájába helyezi.
Ajka édes szőlő fürtje,
Melle kemény gránátalma,
Öle kígyó szorítása.

Vőlegénye betakarja,
Éles foga, harapása
Pecsétet hagy a szűz vállán.
Hangja sasnak vijjogása,
Hogy a szűzön kedvét tölti
Hallik gödölye sírása.

Lili gyorsan feltalálta magát nálam. Fehérneműi hamarosan ott száradtak a fregolin, a szürke kiskosztüm a szekrénybe került. Kíváncsian lestem, mihez kezd, amikor rájön, hogy itt egy szál ruhája sincs. Nem jött zavarba, kisajátította egyik ingemet, combközépig ért neki, és pillanatok alatt gőzölgő
reggelit varázsolt.
– Szereted a rántottát? – hajolt át az asztalon.
– Köszönöm... – morogtam zavartan, nem szoktam reggelizni.
Mellei szemtelenül feszítették a vékony vásznat, a két nyitott gomb miatt beláthattam a dombok közötti bársonyos völgyet. Éreztem, bizseregni kezdek odalent.