Éva története 1. rész - A buszon

Egy hosszú fárasztó munkanap után délután tartasz haza. Tél van, korán sötétedik és a borús bús hangulaton nem segít a délutáni forgalomban minimálisan araszoló forgalom, benne a busz ami éppen csak döcög s a buszon te, aki a tömött buszon nem hogy ülni állni is alig férsz el.

A sofőr szokás szerint spórol a benzinpénzzel, gondolod magadban s bár nem akarsz mégis a kimutatásokra gondolsz, áfára, adóra, kedvezményekre, juttatásokra amikor bent ragadták gondolataid az irodaasztal mellett hiába halad – halad? Jó vicc... – épp hazafelé a tested. Tehát a buszsofőr éppen a benzinpénzen igyekszik spórolni... a fűtést ugyan nem meri lekapcsolni, még nyavalyognának az utasok, de a világítást azt igen is minimálisra veszi vissza, marad a biztonsági világítás, ami kinti szürkülettel párost alkotva épp csak halvány derengés a buszon... éppen ezen gondolkozol mikor feltűnik hogy már egy ideje áll egyhelyben a busz, áll méghozzá annyira amihez képest az előző döcögés egész száguldozásnak tűnik... A távolban sziréna hangját hozza valamit nyilván jéghideg szellő, a kocsisor áll, próbálsz előre tekinteni a szélvédőn át, de annyian vannak a buszon hogy a csuklóból nem látsz előre. Átfut az agyadon, hogy le kellene szállni s gyalog folytatni az utat, ám amint elnézed a busz mellett kavargó havat minden porcikádból elillan a gondolat. Második körben eszedbe jut a táskádban lapuló puhafedeles könyv, de a fények miatt ki sem alakul igazán benned a vágy az olvasásra, inkább idegen testektől megtartva mind nagyobbakat és nagyobbakat pislogsz ebben a bódító, levegőtlen, meleg sötétségben...

Az első gondolatod, hogy végre... mennyire hiányzott már hogy hozzád bújjon, hogy simogasson, hogy magadon érezd erős, érdes kezének érintését. Pont úgy simítja végig a kezével a fenekeden ahogy szereted, kissé meg-megmarkolva a vájatban végighúzva az ujját mélyebben nyomva. Csukott szemeddel élvezed, ahogy egyre jobban ráérez a formára, még kissé bele is nyomod a tenyerébe a feneked, elvégre régen volt már itthon egy olyan nyugodt pillanat hogy megkapd a magadét, ahogy mondani szoktad magadnak. Ő persze túl finom ahhoz, hogy így nevezze a dolgot, de nem baj... szépen vezetve majd ráérez mi jó neked, de most mintha bátrabb lenne a keze, erősebb, parancsolóbb mint szokott.