A megváltozott életem 5. rész - Kollégiumi évek

Először is itt a kezdeteknél vissza kellene, hogy menjek az időben, mert nem akkor indultak a kollégiumi éveim, amikor az előző részek zajlanak, hanem évekkel korábban. Én 1985 és 1991 között, mint egy hatévfolyamos gimnázium tanulója, majd 1991 és 1994 között szakmunkás tanulóként voltam gimnazista. Talán első felfedezésem, hogy engem valahol érdekelhetnek a fiúk is, inkább a kollégiumi éveim legelejére tehetők, de végül focitáborban és a tollaslabdatáborban/tollaslabdaversenyen élesedett ki.

1989 augusztusának legvégén járunk. Tanévnyitó ünnepség a suliba és a kollégiumba. A korábbi 3 szobatársam elballagott. Isti esetében ez úgy nézett ki, hogy 2 elballagott, 1 pedig elköltözött. A megnyitó napjáig eltelt jó néhány nap a tábor/verseny után, amelyeket többek között arra fordítottam, hogy az érzéseimet tisztázzam magamban, hogy ezek után letudjak majd ülni beszélgetés céljából mindkét fiúval (de persze, mint iskolatárs, elsősorban erre inkább) Isti esetében láttam esélyt. Az iskolához érve, mindössze 5-10 m-re a bejárattól megpillantottam Istit. A korábbi döntésem, melyben Zsolti mellett döntöttem, megingott már attól, hogy ez megtörtént. Aztán haladtam befele és a hirdetőtáblához érve olvastam az osztályom névsorát, amelyen **** Zsolt László, vagyis Zsolti neve is szerepelt. Először képtelenségnek gondoltam, majd néhány másodperc elteltével a fiú megfogta a vállamat, és így szólt: Jó téged újra látni! Úgy látom, osztálytársak leszünk. Mire én:
– Téged is jó újra látni! Úgy látom igen!
Erre ő:
– Úgy látom, hogy azért te ennek nem örülsz igazán!
Mire én:
– Dehogynem! és rá nevettem (bár azt éreztem, hogy ebben valahol egy kicsit még igaza van). A dolog ezután vált még érdekesebbé, amikor is az évnyitó végén közzétették, hogy a koleszszobát foglaltakat miként osztották be. Második emelet 127-es szoba: ***István; ****Zsolt László (Zsolti); ***Mihály (egy végzős srác) és jómagam (***Ákos). Az ütő megállt bennem, hisz tisztában voltam azzal, hogy Isti és Zsolti is szerelmes belém, és nekem sem teljesen közömbös egyikük sem.