Olga néni

Olga néninek hívták a magántanáromat, akinek még a 90-es években sikeres egyetemi felvételim köszönhetem. Szülővárosom campusának társadalomtudományi tanszékén dolgozott kutatóként, és emellett felvételire felkészítést is vállalt.
Két éven át hetente kétszer kedd és péntek délután foglalkozott velem, ami hivatalosan alkalmanként kétszer negyvenöt perc, azaz másfél óra volt, ám az oktatás a gyakorlatban rendszeresen kétórásra sikerült. Soha nem bántam, mert nagyszerűen éreztem magam nála, valósággal vártam ezeket az időpontokat.
Tágas, első emeleti polgári lakása és személyisége is olyan megnyugtatóan békebeli volt. A bútorok a századelőről talán a huszas-harmincas évekből festmények a falakon, Rosenthal és Herendi porcelánok a vitrinekben és a tengernyi könyv a roskadozó polcokon mind-mind családi öröksége voltak. A nappaliban ahol a különórákat tartotta hatalmas ülőgarnitúra terpeszkedett, melynek itt-ott kicsit kifényesedett, valamikor szebb napokat látott huzatát gyönyörű puha plédekkel fedte el. A sarokban régi fekete bécsi zongora állt méltóságteljesen, mely mintha egy letűnt kor büszke tanújaként figyelte volna a tanárnő vendégeit. A faredőnyök tavasszal és ősszel, a nyitott ablakok ellenére mindig félig le voltak húzva védve a lakást a vakító fénytől így a tér távoli zaja alig hallhatóan, mégis kellemesen szűrődött be ebbe a sejtelmes és számomra oly megnyugtató világba.
Olga néni birodalmához méltó volt egész lénye. Negyvenöt körüli szépnek egyáltalán nem nevezhető magányos nő volt. Szemüveget viselt, hollófeketén fénylő, elől egyenes frufrura nyírt vállig érő frizura keretezte enyhén ovális vonalú arcát. Bőre halvány árnyalatú volt, de ezt diszkrét sminkkel ellensúlyozta, így tette karakteresebbé megjelenését. Teltkarcsú alakja és az összhang, ami megjelenéséből áradt kifejezetten vonzó nővé tette számomra. Hangja lágy, mély tónusú volt és mindig derűsen, ráérősen egyenletes tempóban beszélt. Nagyon szeretett mesélni és anekdotázni, amit én nagy élvezettel hallgattam, így gyakran kalandoztunk el a száraz történelmi témáktól.
Rendszeresen teával fogadott, melyet Herendi készletben ő csak tisztán itta tejszínnel de nekem járt hozzá a cukor is.