Unokahugi 4. rész

Másnap reggel egyedül ébredtem fel. Zsófi párnáján egy üzenet várta, hogy elolvassam:
A boltba mentem, a kávé még meleg. Szeretlek! Csók: Zsófi
– Szeretlek – ismételtem magamban ezt a bűvös szót. Ekkor rájöttem, hogy mit is érzek valójában az unokahúgom iránt: szeretem, de nem úgy, mint egy nagybácsi az unokahúgát. Olyan érzés kerített hatalmába, melyet ismerek, de sosem találkoztam vele ilyen mértékben: ez a szerelem. Hogy mit érzünk a másik iránt, még nem adtuk egymás tudtára, de megfogadtam, hogy színt vallok Zsófinak.
Kimásztam az ágyból, magamra kaptam a rövidnadrágomat és a pólómat, majd a konyha felé vettem az irányt.
– Jó reggelt! – köszöntött Kitti, Zsófi nővére. Elképedt arcomat látva felnevetett.
– Jó reggelt! – köszöntöttem én is, majd leültem az asztalhoz vele szemben.
– Kérsz kávét?
– Kérek, köszönöm.
– Mióta tart ez köztetek? – kérdezte váratlanul. A kérdése villámcsapásként hatott, félre is nyeltem a kávét.
– Zsuzsa születésnapi bulija óta – válaszoltam kelletlenül. – Miből jöttél rá?
– Éjszaka ahogy hazaértem, benéztem Zsófihoz. Meglepett, hogy téged látlak mellette. Olyan szerelmesen öleltétek egymást még álmotokban is, hogy nem volt kétségem az érzelmeitek felől.
– Szóval tudod.
– Igen.
Mintha csak a gondolataimban olvasna, már meg is válaszolta a fel nem tett kérdésemet:
– Ne aggódj, nem tudja meg senki, legalábbis tőlem nem. Örülök, hogy boldognak látom Zsófit.
– Köszönöm a diszkréciódat – válaszoltam megkönnyebbülten.
Miután megittuk a kávét, Kitti elköszönt tőlem, ugyanis dolgozni kellett mennie. Egy kisboltban dolgozott eladóként a faluban.
Miután elmostam a kávéscsészéket és elpakoltam az asztalról, Zsófi szobájába mentem, hogy ott is rendet rakjak. Kitártam az ablakot és élveztem a reggeli napsütést.
– Jó reggelt! – szólalt meg hirtelen a hátam mögött Zsófi, mire ugrottam egy nagyot. Zsófi nevetve lépett oda hozzám, én sem tudtam elfojtani nevetésemet. Megcsókoltam, majd hosszan ölelve zártam a karjaimba, mintha sosem akarnám elengedni. Kibontakozott ölelésemből, majd megkérdezte:
– Ezt most miért kaptam?
– Szeretlek, Zsófi – válaszoltam – jobban szeretlek, mint bárkit széles e világon.