Nápolyi vakáció 1. rész

Éppen elkezdődött a vakáció, amikor anyám úgy döntött, hogy mégiscsak kíváncsi rám és meghívott, hogy töltsem nála a nyarat. Persze örültem neki, hogy végre megszabadulhatok a nagyi fojtogató szeretettétől, de azért volt bennem egy kis félsz is: soha nem jártam még olaszba és több mint másfél éve nem találkoztam azzal a nővel, akinek az elcseszet életemet köszönhettem. Szegény apád – hallgathattam nap, mint nap – nem kellett volna azt a bukaresti nőcskét feleségül vennie. Nézd meg mi lett belőle! Egyedül maradtam az én kis unokámmal! A fiam meghalt autóbalesetbe, a mennyem külföldön kurválkodik, és most az én bogaramat is el akarja szakítani tőlem. – Csak pár hét nagymama – nyugtatgattam ilyenkor, de mélyen bennem forrt az indulat. Elegem volt a hülye vénasszonyból, a retkes suliból és az egész kibaszott kis faluból, ahol felnőttem, önmagamból. Abból az Alexből, aki nem olyan, mint a többiek.
Ramóna a buszmegállóban várt – annyi pénzt azért nem küldött, hogy repülővel utazzak – a férfiak meg mind megbámulták hosszú formás combjait és a parányi topjából kibukó gömbölyded melleit. Valóban úgy nézett ki, mint egy prostituált. Jól összerúzsozta az arcomat, amikor megpuszilt majd beültünk a parányi Fiatjába. Eszeveszett száguldozás után egy négyemeletes lepukkant bérház előtt álltunk meg. Mintha egy másik világba csöppentem volna. Az ablakokban kiteregetett ruhák lengedeztek – még fehérneműk is közszemlére téve – mindenütt kosz, és a fülsértő zene és ricsaj egyvelege.
– A húgod még nincs itthon – kezdete anyám, miután betuszkoltam hátizsákomat abba a kis lyukba melyet a szobámnak nevezett. – Kaja van a hűtőben, pihenj le, vagy menj le a partra. Ha valaki szarakodni akar, veled mond meg neki, hogy a Ramóna fia vagy. Nekem vissza kell mennem dolgozni. Este találkozunk. Csá! – mondta és felszívódott.
Nem így képzeltem a nagy találkozást az biztos! Miután rájöttem, hogy ha rendesen kipakolok, már nekem nem jut hely, előbányásztam a nagyi rántott húsát és jól megtömtem a búrámat. Bár fáradt voltam vonzott a tenger. A telefonomon gyorsan megnéztem – google a legjobb barátunk – a legrövidebb utat a partra, átöltöztem és elindultam.
Nem csak nekem tűnt jó ötletnek, hogy a forró délutánt víz mellett töltsem. Valaki egyszer azt mondta, hogy azért nem fürdik a tengerben, mert azt az összes hal WC-nek használja. Amikor körülnéztem nekem is megcsappant a lelkesedésem. Ekkor egy kéz nehezedett a vállamra.