Fehérnemű ügynök

– Szedjétek rendbe magatokat! – hallatszott Magdi ismét nyugodt, de ellenállást nem tűrő hangja. – Lemegyek, megnézem ki az. – Ezzel hátrafordult, belebújt egy mackónadrágba, és egy rövid ujjú pulóvert kapott magára. Mi is felöltöztünk, és rendbe szedtük a szobát.
– Igen... hát, nem is tudom... talán – hallottuk szavainak töredékeit, miközben az erkélyajtót szélesre tártuk, hogy a szobába friss levegőt engedjünk.
– Tessék. Jöjjenek be. – csengett Magdi hangja, és bezáródott az ajtó. Az előszobából halk zörej szűrődött felfelé, majd közeledő lépteket hallottunk a lépcsőházból.

Visszaültünk az asztalhoz, és kíváncsian vártuk, ki jelenik meg a lépcsőn. Egy magas, kisportolt testű, úgy 30 – 35 éves srác, és mögötte egy kissé alacsonyabb, de nagyon formás fekete, hasonló korú, hosszú hajú nő lépkedett Magdi előtt. A srác széles vállán fekete utazótáska, és kezében egy kisebb aktatáska. Fehér farmernadrág, bordó selyeming, ami erős mellizmait még inkább kiemelték. A csaj egy piros és fekete kockás félhosszú szoknyát, fehér blúzt, alig begombolva és a hasán összecsomózva, fehér térdzoknit, és fekete, lapos sarkú cipőt hordott.
– Szevasztok – köszöntek, és csomagjaitól megszabadulva felém nyújtotta kezét a srác. – Karcsi vagyok. Ö pedig a partnerem, Csilla.
– Sziasztok – válaszoltam kéznyújtás közben. – Sanyi vagyok. Ök. pedig Jutka és Pisti. – mutattam be barátainkat. – Magdit már az ajtóban megismertétek.

Miben tudunk segíteni?
– Nem is tudom pontosan, hogy kezdjem. Még kezdők vagyunk, és nincs nagy rutinunk. De azt hiszem az a legjobb, ha mindjárt a közepén kezdem. – szólalt meg Karcsi, miközben a letelepedtek közénk.
– Hát úgy kezdődött az egész, hogy egyik napról a másikra munkanélküliek lettünk. Az újságban böngészve találtunk egy hirdetést, és jelentkeztünk rá. Fehérnemű háztól házig. Tudom, hogy senki sem szereti az ügynököket, de mielőtt kidobnátok bennünket, nézzétek meg pár darabot. Tényleg normális árak mellett, jó minőség, és boltban sem nagyon kaphatók – ezzel felkattintotta aktatáskáját, és egy prospektust vett elő. Átnyújtotta, és közben folyamatosan beszélt. Elmondta milyen nehéz bejutni az emberekhez, és mennyire gátlásosak, illetve kétszínűek tudnak lenni.
– Ezek a dolgok nem néznek ki rosszul, de a prospektusban mindig a legjobb oldalát láthatjuk az árunak.

Van nálatok valami, vagy csak ebből a füzetből akartok megélni? – kérdezte Jutka.