Geordina Corwax újabb története

Rendes pizzériának tűnt. Pizzát rendeltem, meg bort. Késő este volt már, elég kevesen voltak, és én is elég fáradt voltam. A bor is egy kicsit a fejembe szállt, és csak a fizetésnél vettem észre, hogy a pénztárcám otthon maradt. A vendéglőben addigra már nem volt senki, csak arra vártak, hogy én is elmenjek, és zárhassanak. A pincérgyerek a sarokban támaszkodott a pultra, és felém sandított. Már korábban is észrevettem, hogy figyel, még akkor, amikor több vendég volt, de ezt, mint jelenséget már megszoktam.
Aránylag csinos vagyok, és nyár lévén miniszoknya, magas sarkú cipő és egy könnyű blúz volt csak rajtam. Melltartót nem hordok, még nincs rá szükségem.
Valahogy összeszedtem magam, és odaintettem a pincérfiút. Elmondtam neki, hogy otthon hagytam a pénztárcámat, de másnap visszamegyek és természetesen rendezem a számlát.

– Nem is tudom. – mondta bizonytalanul – Megkérdezem a főnököt. – azzal hátrament a konyhába. Teljesen egyedül maradtam. Csend volt, már kívülről sem hallatszott semmilyen zaj, a város is elcsendesedett.

Vártam. Elég sokáig vártam, de nem történt semmi. Gondoltam, hogy ha nekik ennyire nem fontos, akkor nekem sem az, majd másnap visszamegyek és kifizetem a számlát. Felkaptam a kis táskámat, és elindultam hazafelé. Egészen a lépcsőig jutottam. Ahogy felléptem az első néhány lépcsőfokra egy a kijárat felé, egy hatalmas test állta el az utamat.

– Hova, hova? – kérdezte, és megfogta a vállamat.

– Haza mennék. – válaszoltam. Nem tudtam, hogy ki ez férfi, aki az utamat állta, de éreztem a leheletén, hogy egy már kapatos. Nem engedett el, hanem a másik kezét is rátette a vállamra, ezért tovább erősködtem:

– Engedjen el, mert rendőrt hívok!

– Rendőrt? Az jó lesz, de nem tudom kit fog innen elvinni. Engem, vagy magát, aki nem akarja kifizetni a számláját.

Közben teljesen letolt a lépcső aljára, kénytelen voltam hátrálni a rám nehezedő súly alatt.

– Most telefonált a gyerek, hogy nem tud fizetni, és épp jókor érkeztem, mielőtt még meglógott volna.

Lenyomott egy székre.

– Én akartam fizetni. – magyaráztam – De otthon felejtettem a pénztárcámat. Holnap behozom.

– Legalább valami igazolványt mutasson.

Nem tudtam igazolványt mutatni. Az igazság az volt, hogy a ridikülömet is otthon hagytam, minden ami nálam volt a ruhám.

– Akkor hagyjon itt valamit, amiről biztos lehetek, hogy visszajön érte.