Fotózás

Ha jól belegondolok, a művészetekhez valahogy mindig nagyon vonzódtam. Szerettem annak minden ágát: a festészetet, a színházat, a zenét, filmeket és hosszabb rövidebb ideig mindegyikkel szorosabb kapcsolatba is kerültem. Az apám által rám hagyományozott rengeteg, főleg klasszikus festészettel és szobrászattal kapcsolatos könyv korai forgatása ízlésemet úgy formálta, hogy szín és arányérzékem korán kifinomult, és minden szépség után különös vonzalmat éreztem.

Kamasz koromban rajzolgattam, festetettem, de inkább a gondolataim voltak jók, kézügyességem a profi kivitelezéshez már hiányzott. Nagyszerű felismerés volt számomra, amikor rájöttem, a fényképezőgép milyen csodálatos eszköz lehet ennek áthidalására. Belevetettem magam e tudomány kitanulásába, és igyekeztem minél hamarabb a munkáimat saját magam előhívni, kidolgozni. Mesterem rájött, hogy előbb-utóbb már nemcsak a tanácsaira nincs szükségem, de az új tanítványok kezdeti lépéseinek alakítását is rám bízhatja. Ennek egyik fontos jele volt, hogy a laboratórium kulcsához már a tudta és beleegyezése nélkül is hozzáférhettem.

Sokat dolgoztam, de megérte. Egyre jobb képeim születtek, és nagyon meg volt velem elégedve. Gyakran és büszkén mutogatott az újoncoknak, mint valami különleges példaképet, hogy lám ilyen fokra is eljuthat közülük bárki, ha van kitartása. Persze az otthonról hozott előnyöket ilyenkor nem hozta szóba. Voltak kedvenceim a tanítványai között, akiket nem annyira tehetségük, mint inkább szépségük miatt kedveltem, de soha nem jutott eszembe, hogy ennek legcsekélyebb jelét is mutassam. Egy alkalommal közülük az egyik felhívott, hogy új anyagot készített, amit sürgősen laborálni kéne és a mester engem ajánlott, mivel éppen elutazik valahova és nem ér rá.
Lemondtam a délutáni programomat, s a megbeszélt időpontban beültem a laborba, és vártam. Negyed órát késett és már éppen bosszankodva készültem volna hazafelé, mikor végre megérkezett. Hosszú, leomló, sötétbarna haja volt, kék szemekkel, formás ajkakkal, s a szája szögletében két kis apró gödörrel, ami minden mosolyánál még vonzóbbá tette. Nagyon magas volt. Éppen nyár elején jártunk, csak egy szandál volt rajta és még így is jóval százhetven felett lehetett.