Osztálytalálkozó

45 – en voltunk, ebből 35 lány és 10 fiú...

Az osztálytalálkozó a végéhez közeledett. Furcsa, gondoltam magamban, mintha nem is telt volna el annyi év, alig változtunk valamit. Mármint külsőleg. Viszont meglepett, hogy a mi viszonylag széthúzós, klikkes osztályunkból majdnem mindenki megjelent a találkozón, még C. is, aki külföldön él. Annakidején nem tudtam volna elképzelni, hogy ezek az elkényeztetett anarchista krapekok egyszer majd lelkesen mutogatják a gyerekeik fényképét és még C. is eljön, egyáltalán ELJÖN, ő, aki a hangadó volt minden hülyeségben, eltúlzott baromságban, ő, aki mindig az ellenkezőjét csinálta, mint amit mondtak neki, ő, aki minden érzelemnyilvánítást visszautasított vagy gúnyosan mosolygott rajta... és ő, aki minden nyeglesége ellenére 4 éven keresztül izgatta a fantáziámat.

Tudtam előre, hogy ott lesz. És vártam nagyon a napot.

És megint megtapasztalhattam, mintha nem múlt volna el az a sok év, hogy ugyanolyan hatással van rám, mint annakidején és én ugyanolyan dermedten, tétlenül viszonyulok hozzá.
Hogy nem merek hozzászólni, mert félek, olyat mond, amit nem tudok lereagálni és nevetséges leszek. Mint annakidején...

Jó ötlet volt ez a videókamera, indulás előtt az utolsó pillanatban jutott eszembe. Újra végigpásztáztam az asztal körül ülőket, így C. arcához is észrevétlen vissza – vissza tudtam kanyarodni. Elmerülten beszélgetett E – vel. "Szerintem életükben először szóltak egymáshoz... " – motyogtam csak úgy magamnak. Barátnőm meghallotta és elmosolyodott. Tudta ő jól, kire értem.

Lassan szedelőzködtünk, elérkezett a záróra.
Az étterem előtt ácsorogtunk még néhányan, úgy tizen, C. is. Nem volt kedvünk hazamenni, valaki azt ajánlotta, üljünk be valahova, esetleg táncolhatnánk is... Későre járt, törtük a fejünket, hol folytathatnánk. Tovább vacakoltam a kamerával, így próbáltam leplezni zavaromat, döntsenek a többiek, nekem mindegy, csak ne legyen még vége ennek az estének... Végül találtunk egy kis bárt a közelben.

A bárban olyan sötét volt, hogy nem láttunk az orrunknál tovább, állandóan egymás sarkára léptünk, ez jó volt, oldotta a feszültséget, összevissza vihorásztunk, amíg az asztalhoz kísértek. A jótékony sötétben sikerült C. közelében maradnom, bár nem számítottam semmi különösebb eseményre, mire is számíthattam volna, de azért kellett ez a kis apró izgalom.

Kértünk valami erőset a pincértől, aztán az első kör után nekiálltunk táncolni, mást úgyse nagyon tehettünk volna a sötétben, az ordító zenében, nem nagyon láttuk egymás arcát, a hangját sem hallhattuk. Körbeálltunk és mint a régi bulikon, most is elkezdtünk figurázni a pattogó zene ritmusára.

A táncparkett közepén világosabb volt, mindenféle fények villództak ütemesen. Jót tett az ital, meg az erős félhomály, élveztem a társaságot is, pörögtem, forogtam, akárcsak a többiek, jó volt visszahozni a régi időket. C. újabb meglepetést okozott, jött ő is ugrabugrálni, pedig régen hat se lehetett egy bulin a táncba bevonni.

Szünet következett, visszamentünk a sötét asztalhoz, ordibálva ugyan a zajban, de most azért tudtunk beszélni. Újabb kört rendeltünk és már nyoma sem volt a visszafogottságnak. Én is feloldódtam, most már magamat tudtam adni, harsányan mondtam én is a magamét. C. meglepetten tekintgetett rám, nem ilyennek ismert, nem is csoda, az ő jelenlétében nem voltam én felszabadult soha.

Újabb zenei blokk következett. Ezúttal lassú, érzelmes számokat kezdtek játszani, ennek megfelelően most már a táncparkett közepe is jócskán félhomályba burkolózott, csak a mennyezeti üveggömb fényei köröztek az egymáshoz simuló párocskák fölött. C. egyszercsak megfogta a kezemet és kérés nélkül magával húzott a táncolók közé. Amikor szembefordított magával, alig láttam az arcát, de a szemét, azt jól ki tudtam venni, sötétbarna pillantása a lelkem mélyéig hatolt, elkapott és rabul ejtett.

Jobb kezét lazán a hátamra helyezte, a ballal elkapta a másikat és lágyan ringatózni kezdett a zene ütemére. Csodálkoztam ezen a visszafogottságon, én már jóval előrébb jártam gondolatban... Bal karom, amelyik a vállán nyugodott – azokon a széles, izmos vállakon – az ingen keresztül is érezte bőrének forróságát. Önkéntelenül feljebb csúsztattam a kezemet, érezni, tapintani akartam sűrű sötét tincseit, amik rálógtak a gallérjára ugyanúgy, mint régen... Elértette a mozdulatot és másik kezemet is gyengéden a nyakába helyezte, aztán karjaival átfogta a derekamat. Mindkét kezét külön érzékeltem a hátamon, a csigolyám mellett csak úgy cikáztak a villámok. Átkulcsoltam a nyakát, testem az övéhez szorult. Arcát az enyémhez simította, fülemen éreztem forró lélegzetét. "Ne félj, buta... " – súgta, holott én már régen nem gondoltam sem félelemre, sem egyébre, csak a jelen pillanatot tudtam felfogni. Ködbe veszett a múlt és nem érdekelt a jövő...

Éreztem, ahogy forró keze rátalált a blúz és szoknya közötti résre a hátamon. Először csak egyik ujját dugta be rajta, majd tenyere is bekívánkozott és lassan – lassan feljebb csúszott, amíg a vékony anyag engedte. Finoman körözött, hol mindkét tenyerét éreztem, hol csak ujjaival cirógatta a hátamat. Aztán egyik kezével erősen magához húzott, míg a másikkal az arcomat kezdte el simogatni. Szájával felfedezőútra indult tüzelő arcbőrömön, apró csókokat felejtett az úton, amerre járt. Ajkai először puhán nyomódtak az enyémekre, aztán már nem tudta türtőztetni magát, benyomult nyelvével és az enyémet hajkurászta mohón. Lehunyt szemmel élveztem a forró csókot, lábam elgyengült, ha nem kapaszkodom a vállaiba, talán össze is rogyok ott a táncparketten.

Erősen tartott, miközben egy pillanatra sem szakadt el az ajkaimtól, közben még mindig enyhén billegtünk a zene ütemére, bár már rég nem azt a muzsikát hallgattuk...

A két szám közötti rövid szünetben is ott álltunk, átölelve egymást. Most a vállaimat fogta át, miközben én a törzsét ölelgettem, majd merészen elindult lefelé a kezem a hátán a derék alatti területekre. Apró remegéssel jelezte, hogy mennyire jólesik a foglalatosságom. Ezen felbátorodva finoman simogatni kezdtem azt az izmos feneket... Amikor a következő számra újra ringatózni kezdtünk, kezemmel éreztem farizmainak játékát és ez arra ingerelt, hogy még jobban magamhoz szorítsam. Hasamon, ágyékom tájékán csalhatatlanul éreztem gerjedelmét. Keze tovább kalandozott a hátamon, aztán megremegett, amikor a szoknyám dereka alá csúsztatta, simogatta sima bőrömet, majd mindkét keze egyszerre siklott be a bugyi alá... Megragadta a popsimat és ő is magához szorított, kissé megemelt, hogy illeszkedjen a testünk egymáshoz, nekem már csak a lábujjhegyeim érintették a parkettot... Alig kaptam levegőt, olyan szorosan tartott, a nyakamat csókolgatta, aztán a dekoltázsomat vette célba. Leengedett a földre, majdnem összecsuklottam már, ő is remegett, amikor – a táncot tovább mímelve – egyik kezét előrevonta és ráhelyezte a mellemre. Körkörösen simogatta egyiket a másik után a blúz fölött, engem egyik kéjes vonaglásból a másikba kergetve, aztán ügyesen kigombolt néhány gombot és a sötétség leple alatt becsúsztatta ujjait a nyíláson.

Éreztem a mozdulatain, hogy alig bírja türtőztetni magát... A táncparkett sötét szélére húzódtunk és C. ekkor lehajolt a mellkasomhoz, széttárta a blúzomat és szájával bekéredzkedett a két mellem közé... Mohón csókolgatta a halmokat, játszadozott a bimbókkal, aztán keze is utat talált hozzájuk és gyengéden simogatva újra és újra rájuk nyomta az ajkait is... Közben a zene újra harsányba csapott át, jó is volt, velünk senki nem törődött ott a falnál, ahová sodródtunk. Nem tudtuk, a többiek hollehetnek, de nem is érdekelt.

Az ingét kigombolva most én merültem el testének felfedezésében, csókolgattam, szagolgattam, ízlelgettem szőrös mellkasát, kezemmel az ing alatt hátranyúltam és magamhoz szorítottam a törzsét... Ő ekkor felhúzta a blúzomat és meztelen bőrünk egymáshoz simult, érzékien összetapadt...

Mellem az övéhez nyomódott, egyik lábamat önkéntelenül felhúztam és a csípője köré próbáltam fonni. Megfogta a lábamat, úgy segített elhelyezkedni, hogy férfiassága pontosan az én nőiességemhez szoruljon. Míg egyik kezével kigombolta a nadrágját, másikkal ügyesen félretolta az útból a bugyit, aztán mélyen belémhatolt. Szorosan odanyomott a falhoz és miközben forrón csókolt, ágyékával erőteljes mozgásokat végzett. Kezével hol a melleimet markolászta eszeveszetten, hol a fenekemet simogatta és újra csak csókolt, csókolt... Én átvettem a ritmust... Az élvezet gyorsan repített minket a beteljesülés felé...

Aztán nagy sóhajjal rámborult és úgy álltunk ott percekig. Éreztem, most nem szabad megmozdulni, ez a néhány perc most arra kell, hogy megnyugodjunk valamelyest.

Most itt állok Ferihegyen és az eget fürkészem, ahol az előbb még az Ő gépe emelkedett a felhők felé... Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Sírjak, mert alig találtam meg, már el is hagyott.

Nevessek, mert olyan élménnyel ajándékozott meg, ami egyhamar nem törlődik ki az emlékezetemből...

... vagy azon tűnődjek, milyen következménye lehet, ha valaki elfelejt védekezni...