Hófehér

Hol volt, hol nem volt... Így kezdődik a mese, volt egy tündérszép királyné. Szépségét csak szíve jósága haladta meg. De a királyné szomorú volt, mert nem teljesült leghőbb vágya, nem születhetett gyermeke. Önmagát hibáztatta, napokat sírt át a kertjében megbúvó magányos padon. Gyermektelenségük a férjét is aggasztotta, végül oly annyira, hogy habfehér bőrű, gömbölyű keblű felesége helyett friss, fiatal ágyasokat válogatott magának a vár hajadonjai közül. Férfiasságát rajtuk bizonyította. Aztán egy nap, amikor a királyné a frissen hullott hóban sétált, rátalált egy szál rózsára, mely a hideggel dacolva még mindig virágzott. Kínozta nehéz bánata, de a virág szépsége és kitartása ámulatba ejtette. Kinyújtotta kezét, hogy megsimítsa. A rózsa tövise megszúrta zsenge húsát, vére csöppent a szűz hóra. A királyné fájdalmas kiáltására hollók ijedtek fel az egyik fáról, a nemes nő csodálta őket és sóhajtva mondta:

– Bár születne egy leányom, kinek bőre fehér, mint a hó, ajkai vörösek, mint a vérem, haja pedig fekete, akár a holló ragyogó tolla!

Azt hitte, kívánságát az égieken kívül senki se hallja. Pedig hű szolgája, a kertész, aki titokban, bokrok mögött bujkálva gyakran leste, kifülelte vágyát. A férfi régóta epekedett a szomorúságában is oly kívánatos királynéra, évek óta más nőre gondolni se tudott. Azelőtt ő volt minden cselédlány betörője a kastélyban, fáradhatatlan és méretes férfiasságáról volt híres. Széles vállára felkapva kettesével hordta a forróvérű, kéjéhes nőket a kert végében álló kunyhójába. Fekete hajába azóta néhány ősz száll vegyült, főleg bánatában, amiért királynéja boldogtalan és ő semmit se tehet érte. A nő sóhaját hallva, elhatározásra jutott. Teste tele lett bizsergő izgalommal.

A királyné szokásos pihenőhelyéhez tartott, a magányos padhoz a kert szívében, magas, sűrű sövények gyűrűjében, távol a kíváncsi szemektől. A padról a havat gondos kezek már lesöpörték. Alig, hogy leült, erős kezek ragadták meg derekát és valaki hátra rántotta. Ijedtében és meglepetésében sikított egyet, de ezt hamar belé fojtotta a mohón ajkaira tapadó férfiszáj. A nő tiltakozni próbált, de karjait lefogta támadója, testét a földhöz préselte.