Mosaic Stories - Ma cherie

Nem volt vesztegetni való időnk. Szerencsére a szomszéd vágányon éppen nem volt vonat, és a sínpárokat általában elválasztó drótkerítés is hiányzott. Már nyúltam a csomagjainkért, hogy az egyszerűség kedvéért még előttünk landoljon. Hátunkon a táskákkal egyikünk sem fért volna ki.
– Én ezt nem tudom megcsinálni – hallottam útitársnőm lemondó hangját.
– Ugyan már! – feleltem gyorsan. – Te mész előre. Nem lesz semmi baj!
Sietségem átragadt rá is. Az ablakhoz közeli ülésre lépve egyik, majd másik lábát is áttette a peremen, de elég kényelmetlen lehetett a vonaton belüli kapaszkodón csimpaszkodni, ezért gyorsan elengedte. Leért.
Nem volt kifejezetten lassú, de ez alatt a rövid idő alatt a kaller már előkotorta a kulcsot és próbálta kívülről a zárba illeszteni. Ő sem volt teljesen nyugodt állapotban, mint látszott. Elvigyorodtam és barátnőmet utánozva hamarosan én is kívülről lógtam a vonaton.
– Állj odébb! – szóltam haragosan, mert 'Ma cherie' látszólag azért állt alám, hogy elkapjon. A lendülettől hátradőlve koppant volna a gerince a síneken, na nem.
Leérkeztem, de kicsit megroppant a bokám. Barátnőm már vette is a hátára cuccainkat.
Még egy hátizsák a vonat alatt lapult. Lehajoltam érte, de túl gyorsan akartam felegyenesedni, fejem hangosan koppant valamelyik vasalkatrészen.
– Ó bassz... a-meg! – jajdultam fel.
– Jól vagy? – hallottam az aggódó kérdést.
– Gyere! – fogtam kézen vendégemet (el is felejtettem írni, nálunk aludt aznap éjjel, mert másnap indult külföldre, ahol a következő évet bébicsőszködéssel és nyelvtanulással szándékozta tölteni), hogy a biztonságosabb peron felé húzzam. Végtére is már a kimászás ötlete sem volt normálisnak nevezhető, de egy üres vágányon ácsorogni a Keletiben – úgy, hogy közben bármikor befuthat rá egy vonat – már több lett volna, mint adrenalinlöket.
Igyekeztünk a kijárat felé. Szerencsénkre éppen nem volt egy rendőr sem a közelben, pedig az elmúlt időben igencsak megszaporodtak ezen a környéken az illegális dohányáruk, pénzváltók és miatt. Valószínűleg a nagy pályaudvar valamelyik másik zugában unatkoztak övre kulcsolt kezekkel, ahogy szokták.
Hamarosan elértünk a híres-neves négyes metróhoz, berontottunk a bezáródni készülő ajtók között és pár pillanat múlva megkönnyebbülten nevettünk fel.