Szerelem mindörökké!

Jeanne vagyok. 17 éves, budapesti lány. Nemrégen ismerkedtem meg egy sráccal, még a suliban, ahova cserediákként jött. Először nem igazán érdekelt a srác, mert eléggé rossz volt a magatartása (folyton csínyeket követett el). Velem különösen bánt, már az első naptól piszkált, de átnéztem rajta, és mondtam neki, hogyha játszani akar, menjen vissza az oviba. Gondoltam, majd abbahagyja, de továbbra is csinálta a fesztivált, úgyhogy ha velem szórakozott, szépen visszavágtam neki. Így elkezdődött közöttünk a csipkelődés. Akkor még fogalmam se volt róla, hogy ebből egy mély szerelem is lehet.

Egy szép napon, mikor hazafele mentem, az egyik sarokról kiugrott egy öreg vénember, késsel a kezében, és követelte tőlem az értékes dolgaimat. Ekkor a semmiből megjelent a srác (addig fogalmam se volt, mi a neve), leütötte a manust, és azon kaptam magam, hogy fogja a kezem, és rohan velem, mielőtt az az őrült felébred. Két sarokkal lejjebb már megálltunk. Megköszöntem neki, hogy segített, erre ő, hogy csak azért mentett meg, mert éppen arra járt, és ha meghaltam volna, nem lett volna neki egy ennyire jópofa, szórakoztató ellenfele. Ettől mérges lettem, de úgy hogy belevörösödött a fejem.

Abban a pillanatban, hogy felnéztem a földről, megláttam a szemeit: gyönyörű zöld szemek, ráadásul nekem a zöldszeműek a gyengéim. Úgy éreztem, mintha villám csapott volna belém, annyira megigézett, mint kígyó az áldozatát. Csak álltam és néztem. Ő visszanézett, és elmosolyodott. Olyan aranyosan mosolygott, hogy alig bírtam magammal. Aztán észbekaptam, és megszólalt bennem 1 kis hang: "Hiszen ő folyton piszkál téged! Nem szabad szerelmesnek lenni belé! Hagyd abba ezt a nyálas nézést! " Erre megráztam a fejem, mire egy másik, szelídebb hang így befolyásolt: "Legalább azért kérdezd meg a megmentőd nevét, ha itt tartunk már. "

Erőt vettem magamon, és megkérdeztem a nevét. Erre ő még jobban elmosolyodott, és azt mondta:
– Majd elmondom egyszer. – és erre olyat tett, amitől teljesen ledöbbentem. Az arcomra adott hosszan 1 puszit. Aztán mondta, hogy neki haza kell mennie, segít a húgának a matekháziban. Az utóbbi hang megszólalt a fejembe: "Hát nem lovagias? " Mire az első hang: "Egyáltalán nem! Csak szórakozik veled, mint macska az egérrel, mielőtt megeszi. Köszönj el szépen, de örökre! Ne is álmodj róla. "