Tökéletes Este - Niall szemszöge

Izgatottan parkoltam le barátnőm háza előtt. ma van a harmadik évfordulónk és elhatároztam, hogy valami különlegeset adok neki. Már mindennel kész voltam, már csak őt kellett oda vinnem, de annyira izgultam, hogy a tenyerem tiszta nedves lett. Dobogó szívvel szálltam ki a kocsiból, majd elindultam a bejárati ajtó felé. Nem szóltam neki a jöttemről, ez is a meglepetéshez tartozik. Még mindig izgatottan nyomtam meg a csengőt, mire visszafojtott lélegzettel vártam az ajtó nyílását.
– Niall – kiáltott fel Sophi mikor meglátott, majd örömmel ugrott a nyakamba. Ezt szerettem benne a legjobban, már az is örömet okozott neki, hogy meglát, pedig még nem is látta a meglepetésemet. – Nem úgy volt, hogy ma egész nap próbáltok, és nem tudunk találkozni? – alig bírtam elfojtani a kikívánkozó mosolyomat.
– Rád mindig van időm. – kacsintottam rá szeretetteljesen, mire elpirult. Már három éve együtt vagyunk, de még mindig zavarba tudtam hozni. Szerettem mikor szavaim hallatán az egész arca piros lesz. – Gyere – nyújtottam felé a kezemet, mire kíváncsian tekintett rám, de nem foglalkoztam vele. Megfogtam a karját és kihúztam a szabad ég alá, egyenesen a kocsimhoz.
– Hova megyünk? – kérdezte izgatottan, mire ajkaim mosolyra görbültek.
– meglepetés – adtam az arcára egy puszit, majd kinyitottam neki az ajtót, ezzel is jelezve, hogy üljön be. Sophi nem kérdezősködött tovább, beült az autóba. Beszálltam én is, majd indultunk is.

Két óra múlva megérkeztünk az adott helyszínre. most már olyan gyorsan dobogott a szívem, hogy attól féltem Sophi is meg fogja hallani. Kíváncsian nézett körbe.
– Hol vagyunk Niall? – kérdezte, mivel elég sötét volt már, így szinte semmit nem lehetett látni.
– Mindjárt meglátod – ezzel kiszálltam az autóból. Ő pedig követett. Még mindig körbe-körbeforgolódott, de szerencsére innen még nem látott semmit. Elővettem azt a szemellenzőt, amit erre az alkalomra vettem, majd felhelyeztem a szemére.
– Mit csinálsz? – kérdezte, de nem foglalkoztam a kérdésével. Odarögzítettem a szemellenzőt, majd meggyőződtem róla, hogy nem lát, megfogtam a kezét és elkezdtem magam után húzni. Sophi bizonytalanul követett. Nem telt bele sok időbe, mire odaértünk ahhoz a helyhez, amin egész délután dolgoztam.