Egy tini srác érdeklődése egy érett pasi után

Én Karim vagyok és 28. évemben járok. Apám még 1979-ben hazájából, Törökországból érkezett Magyarországra, méghozzá egyetemi tanulmányokat folytatni. Itt ismerkedett meg az édesanyámmal, akikkel szinte rögtön egymásba szerettek. Az egyetem végét követően nagyjából 1 évvel házasságot kötöttek. Aztán (kb. 3 évnyi házasság után) 1989-ben megszülettem én. Elég korán, már 12 éves koromban szembesültem vele, hogy én a fiúk iránt érdeklődök. Addigra már elkezdtem focizni. A gimnázium alatt úgy testnevelő tanárt és egyben edzőt kaptam. Apám 20 éves volt, amikor kijött Magyarországra, szóval most 58 éves. András pedig 6 évvel még nála is idősebb!

Én 16 évesen 175-180 cm magas, 70-75 kg voltam. Fekete hajam volt-van. Az egyik szemem fekete, a másik szemem szürkés barna. A bőrszínem barnás. Az akkori vágyaimmal kiegészített történetem akkor kezdődik, amikor 14 évesen bekerültem a gimibe és András lett a tesi tanárom, majd akkor kezdett komolyabbá válni bennem, amikor 1 évvel később átvette focicsapat vezetését is, és így a szüleim után a második legtöbb időt Andrással töltöttem. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Már majdnem véget ért a 11. osztály, vagyis 2005 májusának közepét írtuk, amikor egy szerda délutáni edzés után lezajlott a következő sztori egy része!
– Karim! Látom, hogy szomorú vagy! – kezdte el a beszélgetést András
– Igen! – válaszoltam visszahúzódóan
– Mi a baj? – kérdezett rá, miközben megfogta a kezemet. A szívem pedig még soha nem vert olyan hevesen, mint azokban a pillanatokban
– Én nem vagyok egy átlagos fiú... – kezdtem bele
– Miért is ne lennél egy átlagos fiú? Azért mert az apád török származású? Te igenis egy átlagos 16-17 éves fiú vagy! – vágott közbe András
– Apámnak ehhez nincs semmi köze, ahogyan anyámnak sem. Legalábbis nem úgy! De én nem vagyok egy átlagos kamasz... – folytattam
– De hidd el, hogy az vagy! – vágott megint közbe András
– Nem! Mert én nem érdeklődöm... – folytattam (volna)
– Nem vonzódsz a lányok iránt? Ezt én már egy ideje sejtem! De ettől még ugyanolyan ember vagy, mint a többi! – szakított ismételten félbe
Erre megszólalni sem tudtam!
– De miért is mondtad most el ezt nekem? – kérdezett rá